Riaszt és vonz

ezerszingomba•  2023. augusztus 4. 23:08  •  olvasva: 43

Vágyom vizére, mégis riaszt a folyó,

ha végtelenjét megtörni merészkedem:

egy pillanatra hátrahőköl

hökkenőn tikkadt lélegzetem;

mintha a mélyben hínár lapulna,

vagy ismeretlen, óriás halak

vagy a mély rémiszt csak talán

s a sok sodort, múlt pillanat:

talajt kell érjek, még csak egyszer, 

lábammal homokot érezni,

mielőtt a semmibe elrúgom magam

parttalan sodrásán létezni,

mielőtt rábízom olíva színére,

medúzaként tekergő, makrancos hajam.

Pedig ismerem, mióta pelenka volt rajtam a tojáshéj

és ismerhetnek folyton születő, régi-új atomjai is,

mert körbezár, befogad, 

simogat s szelídít is folyton,

annyiban nem hagyja,

míg a gondruhát le nem oldom.

Fejem fölött bezárul már a tükör,

e nyomtalan, bölcs, öngyógyító tábla,

oly fesztelen,

lágy, nesztelen,

mintha magába sem engem, 

sem más titkot se zárna.


Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!