Nyanyóka

Sötétben 

hajnal jött.

Hívtak, ébredtél.

Nem vártál meg,

csak sietve mentél.

Annyi idős vagyok, 

mint mikor Te 

Nagyanyámmá lettél.

Titoktudóként hogy

cinkosan szeressél.

Kamasz voltam,

hátulról kettőnk

után fütyültek a fiúk.

Panaszomban oly 

sokszor voltál te a kiút.

Szeptemberben 

krétaszag nekem 

mást jelent, mint másnak:

üzeni melegen, 

gyere hozzám, várlak.

Gyermeklelked intett,

kissé meglepődve:

Felnőttél hirtelen, vége. 

Most taníthatod az

utat véghetetlen égbe.

Bámulom hitetlen

fekete hajszál, hogy tekereg

horgolt terítőbe.

Rámhagyott meseként

lett tán beleszőve.