Nagymosás

Lenn

a mosókonyha monoton, süket zúgásában,

a kötélen múltfoltok száradnak.

Csak most vettem észre.

A dézsatündér,

aki nagyanyám, Nyanyó, 

akart lenni,

mert játéknak vette

a kilúgozott kezű életet.

A végtelen, vízmostakék plafon

a negyedik fölött,

óriási kongó kádakkal.

Félelmesen tág tér

tele ismeretlen,

csöpögő ürességgel 

egy óvodásnak,

aki nem látta még 

a tiszta szennyes oldalát.

Gallérpasztában ázó

langyos hétköznapok

a bojler duruzsoló 

fénylidérce mellett.

Elmosódott pacái 

egy diákszerelemnek

és a fregoli végén

a ti, babaillatot rugdalódzó,

ijesztően megnőtt

új bőrötök.

Meg kell tanuljak

újra bebújni alá.

És kibújni a sajátomból.

Vannak foltok,

amiket pedig 

sosem akarok kimosni.