Mamiiii

Az első, akinek a nevét hívod,

nyüszítve, félve,

álmodból csapzottan riadtan,

az első, kit szólítsz

óbégatva, esetten,

térdre hullva rongyként a bajban.

A dallama mindig ugyanaz,

mély és aztán magas és hosszú,

kétségbeesett, de bizakodó is -

ha rádteszi kezét, a lágyat,

nem talál meg, ma nem, a bosszú.

Maaaaamiiiii, 

iiiii,

visszhangozza

szél, házfal és a széles utca,

rohan már, villám, fényes,

szelíd is s meleg fényétől 

menekül pokol kénes bugyra.