Levélseprő

ezerszingomba•  2023. március 17. 21:35  •  olvasva: 82

Térkőre hulló éhező árnyék

országok utcáin sepregetek

színvegyes kupacokba, porba tért,

letépett szeretet-leveleket.

Gazdátlan kallódó sorskirakóst,

aprólékos, anyagtalan kézzel,

tornyozom belőle szerteágú

csodafa-életem nappal s éjjel.

Szívráncokkal sír hajló törzse,

fércteli koronája foltvarrás:

hol izgága, majd félve lapuló,

fecniből gyúrt, ingatag képvarázs.


Megfér benne grániton feneklett,

pályaudvarra kerengélt vadszőlő,

felfújt hólyagot termő idegen fa, 

sárga virágú, üresen csörgő. 

Ártatlanul szakadt hársfalevél mellől

nem maradhat el csillagos virága, 

félénkzöld ernyőkből tisztaságos

illatot zúdítva a világra.

Alma hálatelt, hamvas zöldjére 

csendesen pörög vérpettyes körte,

szökött rezgőnyárlevél, kíváncsi,

új ágon tekintget körbe-körbe.


Megszűrve szépiafény, antikolt,

vetül át az elorzott friss dión,

hullámokban nosztalgia-fájás 

fut felkúszva kacér leplű bimbón.

Letépett pénzein könnysor bomlik

a jövevény mézontó akácnak, 

szeret-nemszeret zsongító játék, 

megmarad oldhatatlan talánynak.

Diszkréten, már-már szégyellve nyújtja

barázdás tenyerét a gesztenye,

kandeláber szirommal világít, 

rút titkokat vajon mind befed-e?


Tévelygő útnyomoronc-koromban

innen-onnan, félősen, suttyomban,

nem csak elejtett, kallódó zöldből,

tilosból is olykor szakítottam:

somot mámor bíboros boráért,

páfrányfenyő eres szívét érett, 

dobogó földbendő nyugalmából

égbe szívott bölcsessége végett.

Csengettyűs nyírről könnyed ölelést,

tudós tölgyek lágy lombjáról támaszt,

édes kérdésre délceg juharnál 

kerestem kiáltva még a választ.


Csaphat be szédült szikra, vágtató

vadóc villám szaporult gondomba.

Húsomba kételyszálat, szellemszínt

szőhet farontó, alattomos gomba.

Kaphat orkán fám tarka lombjába,

az útfélen felszedett szeretet 

ezer gazdátlan levél-tapasza

viharán óvva fedi sebedet.

De lám, ugyan elidőzne még tán,

elnyűtten egy már leválik, kereng 

tétován szállva, légben meg-megállva,

helyén még buzgó rügy búbja dereng.


Tépetten dacol még óriás a

széllel, tűnődve, dísze hogy pereg.

Belülről fagyos tél emészti már

egyedül, csupasz csúccsal didereg.

Megérte-e gyűjteni? Levelek,

küldtem e veletek fényt, eleget?

Célba ér-e a szokatlan posta?

Becsülik sárlepett kincseteket?

Seprűvel ki hordja friss halomba?

Hová sodorja szél búcsúzó avarom?

Van-e, kit melegít, ki felszedi?

Tovább, koldulónak, kinek adom?

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Mikijozsa2023. március 19. 13:13

szép történet, gratula

skary2023. március 18. 02:32

jó sok levélvóth...nemtom van-e célja bárminek is amúgy