Ezerszíngomba

A gyermek nem tűnik el, ott ül belül,

halk húrokat húzva titkon hegedül,

varázsszóra felkapja fürtös fejét,

tétován lelkedben keresgél zenét.

Nehéz a kék égnek ismét bármit hinni,

agymorzsa-terhet hangyaként hozni-vinni,

lakatlan bolyokba vadrózsát tuszkolni,

árnyékvetülettől messze nem iszkolni.

Nehéz síkos száron jó fogást találni,

pitypangvirágig az égbe is felmászni,

szirmok közt kéz-lábbal erősen fogódzni,

szellő hátán szépen fellegbe rugózni.

Virágportól nehéz hangyafejen álom,

fényes homlokáról lehullott a járom,

kívánság teljesül, több is tán, mint három,

kérdés csak hogy meddig, ébren mikor vár rom.

Galamb volt már majdnem, nyakát billegette,

balkonunkra pip-pip, lábát illegette.

Galamb volt már majdnem, kócos fellegecske,

nyírfa csúcsán anyja turbékolt felette.

Nyakát illegette, lábát billegette,

kamaszul a macskát bízva méregette -

éj leplén lágy húsát valaki megette.

Rozé és fehér ribiszke,

meridián, üvegcseppen

ma piszke az egres, pöszke

csüngőlepke füstre rebben,

csak gyere pöszméte, jösszte

kócos a fű lombok alján

vad haja aszálytól szöszke,

hintáz hibiszkuszok gallyán

zöldbe egy áttetsző szöcske.

Otthonomat befonja a rózsa,

pálma termése lóg az ablakon,

hinnéd közel a tengernek sója,

csak fény játszik aranyos lombokon.