Ezerszíngomba

Utolsó ingemen nincsenek zsebek,

itt viszlek belül, ha egyszer elmegyek,

egy szál ködpöndölyben, fény-nincstelenül,

felhők fölött várok egyes-egyedül.

A forróság az augusztusé,

de szeptemberi a fény,

muskotályos fürttel

hívogat kényes remény.

Muskotályos fürtök viaszölén

elnehezül a darázs,

burka a zümmögés,

álma őszies varázs.

Ború dere,

derű bora,

fekete-fehér

billentyűk sora.

Derű bora,

ború dere,

fehér-fekete

hozzám ne gyere.

Borostyánmézgába zárnám

a napot,

amelyen a szó szelíd,

húsomba heget

mardosón nem 

harapott.

Borostyánmézgába,

sárga-arany fénnyel,

tömjénes gyantába,

szúnyognyi reménnyel.

Ázott lombból szálló 

otthonölű illat,

ez az ősz nekem;

és kamraszag és pinceíz

- okkal szeretem -

almával roskadó homály,

és kesernyés kályhák lehellete,

ropogó kandallók fölött a füst 

kiszökő, kunkori melege.

Csipkebogyópiros, 

kökényhamvaskék,

borbolyasavanyú,

és sommal ékes ég,

rajta fanyar birsalmasárga, 

hajnalban pilinckáló levél

szöszökkel ékes,

fakó denevérszárnya;

pókhálón hintázó,

harmatos majdnem-dér -

és fészkekben gyulladó,

aranyló fényes,

mézzel csurranó, 

sűrű

savanykás-édes.