Homokon

Tűhegyes füvek közt

narancssárga vágta,

pusztába világít 

rőt kutyatej lángja.

Árvalányhajkunkor,

iringó kereke,

bárányszőrt pirosít

vörösvér gyökere.

Dombok hátán fehér,

kergetőző hullám,

nyárfasorok között

elcsavargó villám.

Tarka banka kacag

fátyolba bújt égen,

hangokkal visszhangzik,

végtelenül éden.

Dombok fölött siklok,

leszek én is porszem,

fűszálakon ringok,

nem látja a sors sem.