Álom

Tenyered oly hűvös,

te végsőkig tiszta,

hozzám amikor érsz,

hófolt lesz a minta:

lelkemen a koszseb

fehérre gyógyítva.

Tenyered oly hűvös,

féltőn emel engem,

jóságod lábnyomán

dalra zendül csendem,

tapintatos puhán

szikla engedsz lennem.

Tenyered oly hűvös,

groteszk bár a burok,

pendülnek odabenn

sosem hallott húrok:

megfogott, nem enged,

szelíd szíved hurok.