Ezerszíngomba

Este párát lehelt ránk a kocsiablak

és csattant keményen mögöttünk az ajtó,

bent béke volt, út surrogott alattunk csak,

sötét csend és naspolyával telt szakajtó.

Alvó burkában a bezárt tér álmodott,

kamrában lengő almaillat daláról

s koccanós diókba bújt előlünk az ősz,

lábainkhoz hullott fanyarszín faágról.

Van, aki beszél, de nem érted,

záporban ernyőn a miértek

van, aki beszél, de hiába,

olcsó homokszemek, mi ára

s van, aki beszél, bár nem akar,

ablakon reszket a zivatar.

Esős az ősz, leköszön, 

utánam a vízözön,

hátam mögött deres tél,

bikkmakkokat keresgél,

ravasz tavasz lesben áll,

téltetemre karma száll

és a puha nyarakon

melegemet aratom,

míg az erdőn köd a gőz,

rámköszön az elmúlt ősz.

Csípős hullámon lápisz körök

gyűrűző táncai, végtelen,

palarideg felhők udvarán

sugár kelt, vékonyan, védtelen.

Foltokban színeket tépett ma 

szelíd lombokról az őszi szél,

diót lopott, a tóba szórta,

csillant politúros gesztenyén.

Útszélről sárga lábú ölyvet 

dobott rongyként elém - markolta,

ám karma közt maradt a csutak,

lendült tovább felém, hajszolva.

Repültem hát én is, reszketeg,

forogtam vad, őrült, iramban,

hánykolódtam habokon félve

s reszketés kelt borzadt inamban.

Búcsúsugár simul repedt nyírfaháton,

kikerics a csillag elnyugodó lápon,

varjútollba kékes fény sugara harap,

bágyadt légbe lódul, visszariad, marad.

A tóra most sárga csónakhadak szállnak,

bennük csepp a tükör készülődő nyárnak,

hideg vizet mélyből titkos forrás fakaszt,

próbálkozhatsz, látod, nyarat mégse maraszt.