Ezerszíngomba
Lassan gyűl a feledés vize
Üres nyomokban lassan gyűl a feledés vize,
avar hullong, felhőfátyol, elpárolog hite,
konyult hajnalt régmúlt pászma fon ma fejünk fölé,
harmathálót szőne a pók tükörképünk köré.
Halántékról hová tűnt a létért iramló ér,
hol lézeng lankatag a pillanattal futó vér?
Nem tudom. Halkan atomok hűlt gyöngysora bomlik,
hangtalan szavadat szomjazom, csend fala omlik.
Kacagássá súgni
Szeretem azt a szelíd mosolyt,
komoly és játékos is egyben,
ajkad szélének zugán fogoly
s ha nézel, olykor meg-megrebben.
Szelíd? Vagy huncut is titokban?
Szeretném kacagássá súgni,
mosolyos gödröcskédnek egyszer
álmatag sugarává bújni.
Belelát
Belelát, áthasít,
titkokat tép szemed,
babonák álmait
kitagadja kezed.
Függönyöddé zuhan
súlyosan a szemhéj,
álmaiddal suhan
amerre szeretnél.
Mikor szemed
Ha szemed mint az ég,
tiszta tavú kék,
táncolnak a lángok,
kendőzetlen, látod.
Mikor szemed barna,
erdő avarja,
beissza rőt álmod,
borostyánba zárod.
Szelíd szalag
Szelíd szalag űzött mosolyod,
mozsár alatt bűnöd morzsolod,
szelíd szalag, bomlik, tekereg,
lent a hideg föld is megremeg.
Helyben futnak körbe jóslatok,
apró füstté oszló sóhajok,
helyben járva messze el nem ér,
csontos fejbe éppen belefér.