akikert a harang szol

 Valaki elment, túl korán..
s én önzőn löktem félre szerelmét,
féltve őt magamtól, s az érzéstől
mely bennem is fészket rakott már
csak a fejfája előtt térdelve
tehettem meg ezt a vallomást

Valaki jött,s maradt
-átformált-
Megadta a békét a nyugalmat
a szerelem legnagyobb gyümölcsével
áldott meg,
mióta ketten is így szólnak hozám:Apám
Hogy az idő vagy más változott
mióta se veled se nélküled lett az állapot.

Valaki jött, s már csak volt
vagy még lesz ő?
ezt nem tudom
nélküle újra érzem mi az a fájdalom.

Csatt! Az ajtó bezárul a kulcs elrepül
kaptam amit kaptam,ami jutott
adtam amit tudtam ennyire futott

de a végén ha minden ami bűzlött is elillan talán
csak a jót viszem síromba rólatok./ZS/

Charles Baudelaire /ford szabó lőrinc/

A Dög

Meséld el, lelkem, a szép nyárhajnali látványt,
melybe ma szemünk ütközött:
Az ösvényforduló kavicsos homokágyán
váratlan egy iszonyú dög
nyitotta, lábit cédán magasba lökve,
míg izzadt méreg járta át,
elénk, gúnyosan és semmivel sem törődve,
kipárolgással telt hasát.
A nap sugarai tán azért tündököltek
úgy e sülő szemét fölött,
hogy atomjaiban adják vissza a Földnek
azt, amit az egybekötött.
S e gőgös vázra mint nyiladozó virágra
nézett alá az ég szeme;
a bűz ereje az egész rétet bejárta,
azt hitted, elájulsz bele.
A mocskos has körül legyek dongtak, s belőle
folyadékként és vastagon,
fekete légiók, pondrók jöttek, s nyüzsögve
másztak az élő rongyokon.
S mindez áradt, apadt, mint a hullám, s repesve
s gyöngyözve néha felszökellt;
a test bizonytalan dagadva-lélegezve
sokszorozott életre kelt.
S e világ muzsikált, halkan zizegve, lágyan,
mint futó szél a tó vizén,
nagy mint a mag, melyet a gabonaszitában
ütemre forgat a legény.
A széteső alak már-már nem volt, csak álom,
kusza vonalak tömege,
vázlat, melyet csak úgy fejez be majd a vásznon
a művész emlékezete.
Egy elijedt kutya a szirt mögé lapulva
nézett bennünket dühösen,
sóváran lesve a percet, amikor ujra
lakmározhat a tetemen.
- És hiába, ilyen mocsok leszel, te drága,
ilyen ragály és borzalom,
szemeim csillaga, életem napvilága,
te, lázam, üdvöm, angyalom!
Igen! ilyen leszel, te, nők között királynő,
az utolsó szentség után,
csontod penész eszi, húsodból vadvirág nő
s kövér gyom burjánzik buján.
De mondd meg, édes, a féregnek, hogy e börtön
vad csókjaival megehet,
én őrzöm, isteni szép lényegükben őrzöm
elrothadt szerelmeimet!

A Dög

Meséld el, lelkem, a szép nyárhajnali látványt,
melybe ma szemünk ütközött:
Az ösvényforduló kavicsos homokágyán
váratlan egy iszonyú dög
nyitotta, lábit cédán magasba lökve,
míg izzadt méreg járta át,
elénk, gúnyosan és semmivel sem törődve,
kipárolgással telt hasát.
A nap sugarai tán azért tündököltek
úgy e sülő szemét fölött,
hogy atomjaiban adják vissza a Földnek
azt, amit az egybekötött.
S e gőgös vázra mint nyiladozó virágra
nézett alá az ég szeme;
a bűz ereje az egész rétet bejárta,
azt hitted, elájulsz bele.
A mocskos has körül legyek dongtak, s belőle
folyadékként és vastagon,
fekete légiók, pondrók jöttek, s nyüzsögve
másztak az élő rongyokon.
S mindez áradt, apadt, mint a hullám, s repesve
s gyöngyözve néha felszökellt;
a test bizonytalan dagadva-lélegezve
sokszorozott életre kelt.
S e világ muzsikált, halkan zizegve, lágyan,
mint futó szél a tó vizén,
nagy mint a mag, melyet a gabonaszitában
ütemre forgat a legény.
A széteső alak már-már nem volt, csak álom,
kusza vonalak tömege,
vázlat, melyet csak úgy fejez be majd a vásznon
a művész emlékezete.
Egy elijedt kutya a szirt mögé lapulva
nézett bennünket dühösen,
sóváran lesve a percet, amikor ujra
lakmározhat a tetemen.
- És hiába, ilyen mocsok leszel, te drága,
ilyen ragály és borzalom,
szemeim csillaga, életem napvilága,
te, lázam, üdvöm, angyalom!
Igen! ilyen leszel, te, nők között királynő,
az utolsó szentség után,
csontod penész eszi, húsodból vadvirág nő
s kövér gyom burjánzik buján.
De mondd meg, édes, a féregnek, hogy e börtön
vad csókjaival megehet,
én őrzöm, isteni szép lényegükben őrzöm
elrothadt szerelmeimet!

Valaki elment, túl korán..
s én önzőn löktem félre szerelmét,
féltve őt magamtól, s az érzéstől
mely bennem is fészket rakott már
csak a fejfája előtt térdelve
tehettem meg ezt a vallomást

Valaki jött,s maradt
-átformált-
Megadta a békét a nyugalmat
a szerelem legnagyobb gyümölcsével
áldott meg,
mióta ketten is így szólnak hozám:Apa
Hogy az idő vagy más változott
mióta se veled se nélküled lett az állapot.

Valaki jött, s már csak volt
vagy még lesz ő?
ezt nem tudom
nélküle újra érzem mi aza fájdalom.

Csatt! Az ajtó bezárul a kulcs elrepül
kaptam amit kaptam,ami jutott
adtam amit tudtam ennyire futott

de a végén ha mnden ami bűzlött is elillan talán
csak a jót viszem síromba rólatok.

Ki mással kezdhettem volna?

E világon, ha ütsz tanyát,
Hétszer szüljön meg az anyád.
Egyszer szüljön égő házban,
Egyszer jeges áradásban,
Egyszer bolondok házában,
Egy hajló, szép búzában,
Egyszer kongó kolostorban,
Egyszer disznók közt az ólban,
Fölsír a hat, de mire mégy:
A hetedik te magad légy!

Ellenség, ha elődbe áll,
Hét legyen, kit előtalál,
Egy, ki kezdi szabadnapját,
Egy ki végzi szolgálatját,
Egy, ki népet ingyen oktat,
Egy, kit úszni vízbe dobtak,
Egy, ki magva erdőségnek,
Egy, kit őse bőgve védett.
Csellel, gánccsal, mind nem elég:
A hetedik te magad légy!

Szerető után, ha járnál,
Hét legyen, ki lány után jár.
Egy, ki szívet ad szaváért,
Egy, ki megfizet magáért,
Egy, ki a merengőt adja,
Egy, ki a szoknyát kutatja,
Egy, ki tudja, hol a kapocs,
Egy, kit kendőcskére tapos,
Dongják körül, mint húst a légy,
A hetedik te magad légy!

Ha költenél, s van rá költség,
Azt a verset heten költsék:
Egy, ki márványból rak falut,
Egy, ki mikor szülték, aludt,
Egy, ki eget mér és bólint,
Egy, kit a szó nevén szólít,
Egy, ki lelkét üti nyélbe,
Egy, ki patkányt boncol élve,
Kettő vitéz és tudós négy:
A hetedik te magad légy!

S ha mindez volt, ahogy írva,
Hét emberként szállj a sírba!
Egy, kit tejes kebel ringat,
Egy, ki kemény mell után kap,
Egy, ki elvet üres edényt,
Egy, ki győzni segít szegényt,
Egy, ki dolgozik bomolva,
Egy, aki csak néz a Holdra.
Világ sírköve alatt mégy:
A hetedik te magad légy!

 Akár hányszor olvasom, én hánynál tartok??