Szakadatlanul

Egy év múlt el,
 S állok csak, rémület.
 Kerget, szorongat egyre,
 Fel kell jutni a Lélekhegyre!
 Gondolni ugyan miből is lehetne,
 A tudatalatti ez, vagy a tudat remeke,
 Amikor a semmiből tartunk a semmibe,
 S nyomunk csak egynéhány lélegzetvétel.
 Sorsunk hordjuk, megkapjuk, de nem akarjuk,
 Egy idő után már, nekik sem szorít, ölel a karjuk.
 Halunk, minden nap, és mégis újra éledünk reggel,
 Mit kezdhetne az ember,hisz szíve a szerelmet remélte,
 S áll. sodródik, egyedül, keresztül kasul e légüres térben.
 Eltelt egy év, az érzelmekkel teli, aszállyal sújtott medencén,
 Új harcok jöttek, s kardja véres volt, ezer démont űzött
 A mindenséggel szembeszállt, oh, a reménytől fűtött,
 Páncélját a kardjával koporsóba temette régen el,
 Égett, és lángjai között, csak szállt fel, az igézet,
 Nem félt semmitől, hisz végig tudta, ő érezte,
 A meséjük itt, e testben nem ért véget,
 Ám a Végzet rémesebb kísértet,
 Elvesz mindent, kegyetlen,
 S kerget, egyre feljebb,
 Zuhan, csúcs előtte,
 Egyenest a hegyre,
 Hiszen csak,
 Egy éve,
Ennek.

2025-01-10 Komárom