Szakadatlanul

Mikor a lélek apró darabokban,

Minden mi szép volt, romokban,

Az élet ököllel vág gyomorba,

Csak várod, jöjjön az utolsó óra.

Megfeszülten ébredsz reggel,

A párnád sok könnyet már elnyelt,

Nincs anyag mi bódultan tarthat,

Reményre virrad mégis a hajnal.

Ködös, szürke, madárdal nem szól,

Nem jár semmi a nedves avaron,

A levelek sárgák és vérvörösek,

A nyárból szaladunk át az őszbe.

Várok, szakadatlan, földre hullva,

Várom, mikor szoríthatlak két karomba.

A helyre ahonnét most tovaszálltál,

Várlak, forró szívvel, meg ne fázzál.

Egy év, oh, nagyon rohan az idő,

A karjaimat tartom, meg-meg remegőn,

Húzza a föld, a pokol, a mélység,

De én csak tartom, míg el nem nyel

A Sötétség.

2025-10-06

Tatabánya

Forrong a világ,
Szorong a lelkem,
Tudattalanul törnek
Felszínre az emlékek.

Csak a fekszem az ágyban,
Szótlanul.
Míg a szívem, madarak dalától
Ellágyul.

Arcodat látom, fejed a párnán,
Szemeiddel mosolyogsz rám.
Csupaszon fekszünk, nyáridőn,
Alattunk összegyűrve a lepedő.

Mosolyogsz és mosolygok én is,
Nincs semmi, ami minket szétszakít!
Lágy mozdulattal simogatlak téged,
"Bújj hozzám!" -halkan ezt kéred.

Átkarollak, nyakamon minden lélegzeted,
Egy új nappal hosszabbít az életemen,
És én, csak azt az egy dolgot remélhetem,
Hogy így érzed te is, és örökké élhetsz!

Meztelenség, csak a bőrünk ér össze,
Jobb kezem a hátadon karmol körbe,
Míg balom, lágyan, az arcod simogatja,
S ajkad keresni indul, az én ajkamat.

Forró csók csattan, a libidó egyre növekszik,
Mikor rám fordulsz, egy újabb kör következik.
Lassú ritmusban, jár-kel a csipőd felettem,
Az ébresztőóra csörren, s nem vagy mellettem.

2025
Tatabánya

Egy napja, hajnalban, felkeltem

Az emlékek az éjjel körbe vettek.

Szelíden öleltelek, csókoltalak téged,

S csak a paplan melegített engem.

Álmomban együtt voltunk, mint rég,

Zöldelő mezők közt, langy melegben

Karod karmolta hátam, csiklandozóan,

Úgy éltünk, mintha sose lenne holnap.

Percek csak, az ébresztő majd csörög,

Mégis állnak, ezek a hatalmas rögök,

Mészkő ez, benne az élet lenyomata,

Így ébred a tudalatti álmosan tudatra.

Hajnalban, amikor a madarak is alszanak,

Csak a csillagok ragyognak háborítatlan,

Megrezdült egy húr, bennem háború dúl,

A jelen, a jövő, és az a gyönyörű múlt,

Melyet együtt éltünk át, mint két ifjú.

Egy napja, hajnalban, felébredtem,

Kapcsolatunk eleven tűze éget idebent,

Ölelő karjaid közt, nyugalomben fekve,

Bár ne múlna az éj, és jönne el a reggel.

2025-03-10

Komárom

Felkelek reggel,

A lelkem néha nem

S a szív csak ver,

Ütemre a semmiben.

Lézengve lélegzek,

Fáj ahogy a végítélet,

Ítél el a jelenben,

Hogy a múltba születtem.

Kérni sem kellett,

Jöttem, az életbe,

Azóta sem értem,

Miért történt ez.

S a lélegzetem

Fiume óta is veszem.

Ahogy a tenger

Mossa a könnyeimet.

Ne add fel, 

Csak tartsd magad!

Elveszhet minden,

A szerelmed megmarad.

Őrzöd egy életen át,

Ha vele nem is hálsz,

Amíg itt meg nem halsz,

A szíved megőrzi álmát.

Felkelek reggel,

A napok lassan telnek.

Szívem egyetlen ritmust ver,

Téged szeretett, s addig szeret,

Amíg... ki nem lehelem, a lelkem.

2025-02-27

Tatabánya

Elmondani, amit nem lehet.

Mondani, tudatosítani benned,

Az összes légvételemmel,

Úgy, ahogy még sose mondták el.

Most is álmodok még,

Azt amit nem tudok.

Megtartani én, hódítani,

Amiért minden nap meghalok.

Hogy mondjam még?

Az összes szívverés,

Ami még bennem él.

Hogy véssem sziklába?

Amit az álmok mondanak,

Érted kél már csak a Nap.

Fekszem a porban én.

Felébrednék a Mennybe rég,

Ám a testem itt van még,

S a szívem, ha nem kell, 

Úgy is csak a tiéd.

2025-02-21

Tatabánya