2021 Bivalyos évünk van?
Poézis pályázat második verse
Vidám tavasz
Ha dobban a szív és sóhajok szállnak,
Tudhatod már, hogy itt a tavasz
A gólyák a sárban féllábon állnak,
Fecskéknek ez a fészektapasz.
Ha dongnak a méhek s macskák oáznak,
Érzed a véred és szállni akarsz.
Április bolondos napjára ébredsz,
Ismét jó lesz még rád a kabát.
A kökény virágzik, szél csípi térded,
Madárijesztő rázza magát.
Mocsári gólyahír virít a réten,
Hallani véled a május szavát.
Eljön egy éjjel a szerelmed, május,
Ifjúvá válik nagypapa is,
Kinek a király, kinek virágárus
Viszi szívét, de szól a haris,
Már elhagy az éj dala hajnal előtt,
És elmész a nyárba te magad is.
Majd lepkéknek szárnyán lebeg a hímpor,
Napsugár öleli testedet át,
A tavaszígéret úgy, mint a kámfor
Elszáll, de itt hagyja dallamát.
Nádasban gázol a kócsag, és szól a
Tücsök és a brekegő szerenád.
Erdőben hallik kakukknak hangja, míg
Fácánnak szélvész röpte riaszt,
Egy vadkoca kilenc malacát hajtja,
Elfutnál, de a gomba maraszt.
Pereszke liluló fejét vakarja,
Az erdő ajándéka e malaszt.
Zengnéd még himnuszod hosszan, de vége,
Ó, mert elmúlik minden tavasz,
Hirtelen a forró nyár lép helyébe,
Barnuló bőröd köszönti azt.
Ruhád leveted, kalapod felteszed,
Rímelhetsz róla verset, ha akarsz.
Pézis 21 pályázat első verse
A győztes Tavasz
Kertemben hóember roggyan, ki a Tavaszról mesél.Januári hó- és sípolóvirág, mind jósolgat ésTavaszra virágözönt ígér,Pedig még javában itt a Tél.A szél is madárfüttyöt hordoz,A csöpögő jégcsap mínuszokat oldoz,És álmaimban minden tavaszom felém tolul.Tarka sziromeső meleg takarómra hull,De jön már a februári farkasmódra táncoló szél,Jeges utamon arcomra fagypírt festő Tél.Csuklyámból kilógó orromat dermesztő,Csizmám alá kemény páncélt teremtő,Ropogó hó, mitől szívem mint sötét madárodú,Melyben fiókaként él a remény,Várja, hogy eljöjjön a gyönyörű melódiájú,Mindent kiolvasztó, varázslatos, lágy szellejűTavasz.
Tavaszom, amikor végre elérkezel,Lassú szellővel csikálod bőrömet,Tüdőm megtelik az ismerős bódító illatokkal.Langymeleg szeretgeti testemetÉs lábaim már csikóként féktelenkednek,Visznek mielőbb a mezőkre, dombokra és tovább,Életre hívogatva.Új utak ígérete csalogat a távolba,Szerelmet fakasztó, mindent betöltő,Földillatú, virágkoszorús tündérem, Tavasz!Tavaszom, tudod-e, hogyDicsőséged kinek köszönheted?Mi az, mi után lágynak érezlek, selymesnek,Madárkoncertes, vágyakat pezsdítő,Andalítón édesnek, kedvesnek?Illatokba burkoló, reményeket beváltó Tavasz!Deres ágakra emlékező rügybontó fákkalköszön tőled el a Tél.Ha ő nem csikorog, és nem dermeszt be orrokat jeges széllel,Ki is örülne neked,Tavasz, te barkás csoda, ki megbirkóztál a Téllel?