Pézis 21 pályázat első verse

A győztes Tavasz

 

Kertemben hóember roggyan, ki a Tavaszról mesél.

Januári hó- és sípolóvirág, mind jósolgat és

Tavaszra virágözönt ígér,

Pedig még javában itt a Tél.

A szél is madárfüttyöt hordoz,

A csöpögő jégcsap mínuszokat oldoz,

És álmaimban minden tavaszom felém tolul.

Tarka sziromeső meleg takarómra hull,

De jön már a februári farkasmódra táncoló szél,

Jeges utamon arcomra fagypírt festő Tél.

Csuklyámból kilógó orromat dermesztő,

Csizmám alá kemény páncélt teremtő,

Ropogó hó, mitől szívem mint sötét madárodú,

Melyben fiókaként él a remény,

Várja, hogy eljöjjön a gyönyörű melódiájú,

Mindent kiolvasztó, varázslatos, lágy szellejű

Tavasz.

Tavaszom, amikor végre elérkezel,

Lassú szellővel csikálod bőrömet,

Tüdőm megtelik az ismerős bódító illatokkal.

Langymeleg szeretgeti testemet

És lábaim már csikóként féktelenkednek,

Visznek mielőbb a mezőkre, dombokra és tovább,

Életre hívogatva.

Új utak ígérete csalogat a távolba,

Szerelmet fakasztó, mindent betöltő,

Földillatú, virágkoszorús tündérem, Tavasz!

Tavaszom, tudod-e, hogy

Dicsőséged kinek köszönheted?

Mi az, mi után lágynak érezlek, selymesnek,

Madárkoncertes, vágyakat pezsdítő,

Andalítón édesnek, kedvesnek?

Illatokba burkoló, reményeket beváltó Tavasz!

Deres ágakra emlékező rügybontó fákkal

köszön tőled el a Tél.

Ha ő nem csikorog, és nem dermeszt be orrokat jeges széllel,

Ki is örülne neked,

Tavasz, te barkás csoda, ki megbirkóztál a Téllel?