Csík Ferenc versei
Keserű nyár
A Tarna-parton sétálok egymagamban,
Szívemben tombol, zúg a hóvihar!
Sóhajom száll fel a magas égre,
könnyezik szívem, s velem sír a táj.
Mert ez a cudar élet kemény, levadássza népem!
Ajándékcsókjában keserű a nyár.
Tarna partján sétálok bús magányomban
Ködös reggelen, hószínű bánatomban.
A világon nincs szebb az én magyar hazámnál!
S mit érek én költőként a Tarna parti tájakon.
A magas Mátrát nézem, s elvakít a hó.
Elmerengek múltunk szép emlékén,
Hol árván maradt, szél-tépett tanyákon
Cigányainkkal tanyáztam rég.
Tábortüzeinknél szép, barna lányok táncot jártak,
Hegedű és bőgő hangja bezengi a kies tájat.
S én sétálok egyedül a falum peremén.
Örök pecsétes nyár
A hét lakat
Nékünk nincs hazánk e földkerekén,
De miért utál minket a nagyvilág?
Sorsunk örök pecsét zárja,
Hét lakattal le van zárva,
Hét lakattal le van zárva.
Ólomnehéz a szívverésem,
Viselem sorsunk végzetét.
Nyújtsd ki kezed, emelj magadhoz,
Egy nép e nézetért kiált,
Egy nép e nézetért kiált.
Adj erőt, hogy magamhoz térjek,
Istenem, tegyél csodát!
A várandós anyák sorsát
Ne kövesse rút halál.
Ne kövesse rút halál.
Nékünk nincs hazánk e földön,
A szeretet lángja mégis ég!
Sorsunk örök pecsét zárja,
Hét lakattal le van zárva,
Hét lakattal le van zárva.
Tarnazsadány, 2018. augusztus 5.
Ne sírj
Ne sírj
Kérelem
Anyám, ne sírj a sírodban,
Ha fiad vergődik a kínokban.
Hiszen Jézus szenvedését hordom,
Vállamon nehéz a súly.
Apám, ne ejts könnyet értem,
Ha harcom kudarc - kudarcot ér!
Letérdelek a sírod elé,
Apám, nyugtass engem, s őrizd álmomat.
A végtelenség búval, bajjal tele,
Lassan búcsút int a nyár.
Fák levelei lehullanak a porba,
Tépi a szél a háztetőm.
Tarnazsadány, 2018. augusztus 5., Hideg vég.
Párját vesztett szív
Azokról szól, akik elvesztették párjukat
Ki látott már égig érő szerelmet,
hol sírva eszi kenyerét a szeretet.
Elmennék én tehozzád, de az élet visszatart!
Szívemnek bús dobbanása elapaszt.
Láttatok már égig érő szerelmet?
Boldogságban menetelt a szekerem.
Szivárványos ég alatt ma könnyezem,
nem találom már a párom sehol sem.
Eltemettem, a sírodon zokogok,
elfeledni lényed soha nem fogom.
Árva szívem most lett igazán szomorú,
a sírodon friss még a koszorú.
Láttatok már égig érő szerelmet?
Megöl engemet a végtelen szeretet.
Marcangolja szívem, lelkem a bánat,
meg kell halnom erőtlenül utánad.
Üres lett már az életem nélküled,
nincs helyem a világon nélküled.
Ki látott már ily szomorú szerelmet,
átok veri a lelkemet, kegyetlen.
Tarnazsadány, Heves megye, 2018. szeptember 21.
A tél dermesztő hidege
Szegénység kora
Fájdalmas hideg ül a kertemre,
fáim között sír, zokog a tél szele.
Éjfél van... bejön a hideg az ablakon,
sóhajom száll bús hajnalokon.
Szomorú asszonyom mellettem
vacog, fázik az éjben.
Vajas zsemléről álmodik szegény,
bús szívébe ágyazza e titkolt reményt.
Megpihenek hűs-forrás kebleden,
a végtelen hidegben csak reménykedem.
Hóhérként zörgeti ajtóm a szél is,
láncra vert szegénységben elgyengül a lét is.
Földhöz veri lelkeinket ez a nyomor,
és én - szegény balga - álmaim őrzöm a Poet-en.
Így kezdődött,
és itt érhet véget rút életem is.
Asszonyom csókjára
pirkadni kezd a hajnal.
Átkel a Tarnán a fagyos hóvihar,
sötét felhők nyomasztanak.