Csík Ferenc versei

feri57•  2020. május 12. 11:25

Örök pecsétes nyár

Csík Ferenc

Örök pecsétes zár

A hét lakat

Nékünk nincs hazánk e földkerekén,
De miért utál minket a nagyvilág?
Sorsunk örök pecsét zárja,
Hét lakattal le van zárva,
Hét lakattal le van zárva.

Ólomnehéz a szívverésem,
Viselem sorsunk végzetét.
Nyújtsd ki kezed, emelj magadhoz,
Egy nép e nézetért kiált,
Egy nép e nézetért kiált.

Adj erőt, hogy magamhoz térjek,
Istenem, tegyél csodát!
A várandós anyák sorsát
Ne kövesse rút halál.
Ne kövesse rút halál.

Nékünk nincs hazánk e földön,
A szeretet lángja mégis ég!
Sorsunk örök pecsét zárja,
Hét lakattal le van zárva,
Hét lakattal le van zárva.

Tarnazsadány, 2018. augusztus 5.

feri57•  2020. május 12. 11:24

Ne sírj

Ne sírj

Kérelem

Anyám, ne sírj a sírodban,
Ha fiad vergődik a kínokban.
Hiszen Jézus szenvedését hordom,
Vállamon nehéz a súly.

Apám, ne ejts könnyet értem,
Ha harcom kudarc - kudarcot ér!
Letérdelek a sírod elé,
Apám, nyugtass engem, s őrizd álmomat.

A végtelenség búval, bajjal tele,
Lassan búcsút int a nyár.
Fák levelei lehullanak a porba,
Tépi a szél a háztetőm.

Tarnazsadány, 2018. augusztus 5., Hideg vég.

feri57•  2020. május 12. 11:23

Párját vesztett szív

Csík Ferenc

Párját vesztett szív

Azokról szól, akik elvesztették párjukat

Ki látott már égig érő szerelmet,
hol sírva eszi kenyerét a szeretet.
Elmennék én tehozzád, de az élet visszatart!
Szívemnek bús dobbanása elapaszt.

Láttatok már égig érő szerelmet?
Boldogságban menetelt a szekerem.
Szivárványos ég alatt ma könnyezem,
nem találom már a párom sehol sem.

Eltemettem, a sírodon zokogok,
elfeledni lényed soha nem fogom.
Árva szívem most lett igazán szomorú,
a sírodon friss még a koszorú.

Láttatok már égig érő szerelmet?
Megöl engemet a végtelen szeretet.
Marcangolja szívem, lelkem a bánat,
meg kell halnom erőtlenül utánad.

Üres lett már az életem nélküled,
nincs helyem a világon nélküled.
Ki látott már ily szomorú szerelmet,
átok veri a lelkemet, kegyetlen.

Tarnazsadány, Heves megye, 2018. szeptember 21.

feri57•  2020. május 12. 11:22

A tél dermesztő hidege

Csík Ferenc

A tél dermesztő hidege

Szegénység kora

Fájdalmas hideg ül a kertemre,
fáim között sír, zokog a tél szele.
Éjfél van... bejön a hideg az ablakon,
sóhajom száll bús hajnalokon.

Szomorú asszonyom mellettem
vacog, fázik az éjben.
Vajas zsemléről álmodik szegény,
bús szívébe ágyazza e titkolt reményt.

Megpihenek hűs-forrás kebleden,
a végtelen hidegben csak reménykedem.
Hóhérként zörgeti ajtóm a szél is,
láncra vert szegénységben elgyengül a lét is.

Földhöz veri lelkeinket ez a nyomor,
és én - szegény balga - álmaim őrzöm a Poet-en.
Így kezdődött,
és itt érhet véget rút életem is.

Asszonyom csókjára
pirkadni kezd a hajnal.
Átkel a Tarnán a fagyos hóvihar,
sötét felhők nyomasztanak.

feri57•  2020. május 12. 11:21

kitíltott utakon

Kitiltott utakon

A hideg börtöncella falai között
bilincsbe kerített lelkek sorvadnak halálra.
Csontvázainkban van-e remény,
ebben a pipafüst-szagú világban?

Sorompó nélküli, kitiltott utakon
baktatnak szomorúan szekereink.
Elhaladunk égre néző temetők mellett,
mutatja utunkat a csillagokkal kivilágított égitest.

A rút idők fájdalma csontjainkat marja,
késélen az ideiglenes életünk.
Lemenőben már a vöröslő, bíbor Nap,
sátrakat vert törzsünk pihenni tér.

Átölel a sötét éj vészjósló suttogásban,
mostoha éj leple alatt jönnek fekete légiók,
tépett sátraink között sikolyok, majd néma csend.
Vértócsákban fürdik fényesen az ezeréves hold.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom