Csík Ferenc versei
VersAz öreg koldús
Tétován állsz és elrohansz,
Semmibe a végtelen felé.
Azt veszed észre, hogy öreg vagy,
S hajolsz egy kék csillag felé.
Egy szombat este álmosan koldultál,
Korgó gyomorral néztél az éjbe,
S lekandikált hosszú hajad fürtjei,
Ősszel a Szíriusz felé.
Botladozva jársz, kelsz,
Új utak felé,
Észreveszik s rugdalják!
Sebei nyilallnak belé.
S most, lám? Eltűnődik a jó öreg,
Ki költő volt és verset írt.
Most unszolják verítékein,
A törvény kezei.
Ifjan leélt szenvedések,
Gyönyörrel mondta, élni jó!
Nézte a folyót, messze visz - gondolta -
A kék öböl felé.
Szeretsz e holnap is
Szeretsz-e holnap is
Mondd, szerethetlek-e még holnap is?
Ha fájdalmas, kínzó gyötrelmek között nyújtom feléd kezem.
Falhoz vernek kételyek,
Csapodár, kicsapongó életek.
Úgy sorvaszt az élet, elemészt.
S te dacolva taposol lelkem mélyére,
Átkozva, gyűlölve és szeretve!
Arcom az éj sötét színe,
Távolba néz a szemem, a végtelenségbe,
S te azt kérded, szeretlek-e?
Vagyunk a mában, nélkülözve,
Sóhajodtól megreped a szívem,
Majd elvisz egy busz valahová a végtelenbe,
Ahonnan nincs visszaút.
Itt hagyok mindent, mit szerettem,
Az éj ölelő csendjét,
Nőt, unokát, gyereket.
S ha hasad a hajnalnak fénye,
Kérdem én:
Szeretsz-e még?
Szeretsz-e holnap is?
Anyám
Anyám
Anyám arca fekete füstfelhő,
Anyám karja gyöngéden ölelő.
Anyám szíve szeretettel teli,
A szegénységet nehezen viseli.
Anyám, ha kérnek, ad,
Anyám, ha nem kérnek is ad.
Anyám cigány, ezért mindig megalázzák!
Anyám belülről sír, kívül sose lássák.
Anyám, ha kell, napszámos, cseléd,
Anyámnak a munkába sose kell ebéd.
Anyám néma csendben fésüli a haját,
Anyám, ha beteg, titkolja a baját.
Anyám arca fekete füstfelhő,
Anyám karja gyöngéden ölelő.
Anyám szíve szeretettel teli,
Mégis, mert cigány, mindenki megveti.