Csík Ferenc versei
VersPokol tornácán
Csík Ferenc verse
Pokol tornácán
Égre törőn utolsót sóhajt a nyár,
Kopár kies tájat a szél járja át.
Lassan sétál a holdsugár az égen,
S én a hideg szobámból a hópihéket nézem.
Mit keres egy költő-e siralmas vidéken,
Elmémben örömöt és bánatot idézek.
Bűn, nyomor, kín ez a falu reménytelen.
Hol kábítószer az úr, ott az élet esélytelen.
Szívemben érzem-e lelki világot,
Nézem a hófelhők vonulását, s felkiáltok!
Miért tép szét -e nyomor ennyi életet!
Szívem dallamán keserűség pereg.
Égre törőn túlsót sóhajt a nyár,
Kopár kies tájat a szél járja át.
Lassan sétál a holdsugár az éjen,
S én a hideg szobámból a hópihéket nézem.
Pokol tornácán
Pokol tornácán
Égre törőn utolsót sóhajt a nyár,Kopár kies tájat a szél járja át.Lassan sétál a holdsugár az égen,S én a hideg szobámból a hópihéket nézem.
Mit keres egy költő-e siralmas vidéken,Elmémben örömöt és bánatot idézek.Bűn, nyomor, kín ez a falu reménytelen.Hol kábítószer az úr, ott az élet esélytelen.
Szívemben érzem-e lelki világot,Nézem a hófelhők vonulását, s felkiáltok!Miért tép szét -e nyomor ennyi életet!Szívem dallamán keserűség pereg.
Égre törőn utolsót sóhajt a nyár,Kopár kies tájat a szél járja át.Lassan sétál a holdsugár az éjjen,S én a hideg szobámból a hópihéket nézem.
Csík Ferenc Tarnazsadány. 2020,szeptember 30.
Pokol tornácán
Égretörőn utólsót sohajt a nyár,
Kopár kies tájat a szél járja át.
Lassan sétál a holdsugár az égen,
S én a hideg szobámból a hópihéket nézem.
Mit keres egy költő-e siralmas vidéken,
Elmémben örömöt és bánatot idézek.
Bűn, nyomor, kín ez a falu reménytelen.
Hol kábítószer az úr, ott az élet esélytelen.
Szívemben érzem-e lelki világot,
Nézem a hófelhők vonullását, s felkiáltok!
Miért tép szét -e nyomor ennyi életet!
Szívem dallamán keserűség pereg.
Égretörőn utúlsót sóhajt a nyár,
Kopár kies tájat a szél járja át.
Lassan sétál a holdsugár az éjjen,
S én a hideg szobámból a hópihéket nézem.
Csík Ferenc Tarnazsadány. 2020,szeptember 30.
Hagyatékom
Rőt bíbor arcomon
Fekete éjszakák szenvedései,
Gyötör múltam legendás emlékei.
Misztikus karavánok sora bontakozik ki
az ezüst hold fényében.
Cigányok átkai marcangolnak barnaságom vérében,
Hagyatékként maradt rám!
Fehér fény felé száll lelkem.
Sötét fellegek gyűlnek,
Elhagyták Gangesz folyót szekereink.
Őseim ott fetrengenek éhezve,
Beesett, fagyos szemekkel, tátongó sebekkel.
Csontsovány gyerekek lelke lebeg álmaimban,
A halál szelleme átsuhan útjaink nyomán!
Kirekesztve, üldözve!
Régen, most és mindörökre!
Cigány angyalok tánca hömpölyög
A gomolygó fehér felhők között.
Leszakadt ingem rongyát
Tépi, mardossa a szél!
Mert ízig-vérig megmaradtam
Hűséges magyarnak!
S a magyarok között cigánynak.
S a két identitás tudatommal
Legyengülve földre borulok,
S a szent hazámért
Utolsó csepp véremig hű maradok.
Metamorfózis
Metamorfózis
Madárrá vált a nagymamám,
könnyű szárnyán messze szállt.
Átrepült rónát, erdőt, hegyet
az én nagymamám.
Csicsergő hangját hallom ma is,
ülj az ölembe, kis unokám.
Boltból hozta a cukrot, csokit
az én nagymamám.
Madárrá vált a nagymamám,
elrepült tőlünk egy délután.
Azóta sírok szüntelen,
nélküle üres az életem.
Emlékszem, akkor tavasz volt,
1976 márciusa, nem ma volt.
Emléke mostanában visszajár,
madárrá vált a nagymamám.