Piciny történések
VéleményNapi gondolat - Addig kellesz
Ezt a bejegyzést egy tagunk töltötte fel a blogjába. A bejegyzés nem minősül hivatalos tájékoztatásnak, a benne szereplő esetleges állítások a képzelet szülöttei, és semmi esetre sem tekinthetőek objektív hírnek vagy tanácsadásnak. A koronavírussal kapcsolatban a koronavirus.gov.hu címen elérhető hivatalos oldalon lehet tájékozódni.
Ma csupa borongós gondolat lepett meg. Talán, mert az eső is esett, talán, mert új élet kezdetén vajúdok - nem tudom. Eszembe jutott az is, hogy a karantén átgondolásra késztette az emberi kapcsolatok értékét. Egyik barátom jegyezte meg, hogy mennyien elfelejtették, hogy telefon is létezik a világban, többen érezték úgy, hogy teljesen magukra maradtak. Halkan, csendben jegyzem meg, hogy igaza van...
Akire éppen nem volt szükség, attól még azt is "elfelejtettük" megkérdezni, hogy van, mi van vele, egyáltalán létezik-e még? Fura dolog ez az "emberi kapcsolatok" néven nevezett valami. Addig kellesz, amíg adni tudsz. Nem csupán az anyagi juttatásokra gondolok, nem arra, hogy valaki bevásároljon, hanem a többire is. Addig kellesz, amíg jó hallgatóság vagy a lelkigondok, fájdalmak idején, amíg várható tőled némi jó szó -persze ellenvetés nélkül. Itt egy szív rezdülés, egy néhány gondolat, egy beszélgetés - és ennyi amit idődből, lelkedből adsz. Megfizethetetlen, megismételhetetlen és egyedi.
Addig kellesz, amíg felhajtod a ruha alját, amíg megpucolod az ablakot, amíg levágod a füvet...
Már nem kellesz, ha rád is kell figyelni, ha gondod van, vagy ha nem csak neked kell hallgatnod...
Válaszra, esetleg jó szóra ne is számíts.
A telefon nem működik, a fész halovány...
De ha minden eltűnt, te hol leszel?
Orvosnál
Ma a már "rendszeres"-nek mondható diabétesz beállításra vittem kórházba a férjem. Olyan fiatalok voltak az orvosok, hogy szinte el se tudtam róluk hinni, hogy már praktizálnak! Ezenkívül rendkívül kedvesek, de a sürgősségi osztályon sok volt a beteg. Volt olyan hölgy, akiről azt hittük, hogy csak úgy lejött a kórház valamelyik osztályáról, - mert köntös volt rajta, - közben hajnali 4 óra óta ült, hogy tudjanak vele foglalkozni. Végül 11 órakor olyan rosszul lett, hogy a többi beteg kérte, hogy vigyék vizsgálatra. Mi kb. 10 órakor érkeztünk oda, - előzetes telefon egyeztetés után, - és 16.30-ra került Imre fel az osztályra. Mindenki kedves volt, látszott, hogy nem kávézással töltik az időt, de volt hogy egyszerre négy mentő is érkezett. Nekik sem volt könnyű! Hála Istennek, amíg mi ott voltunk, egy beteget sem hallottunk lázadozni, - maximum, csendben rosszul lenni,- hiszen azzal se haladott volna gyorsabban semmi, csak még idegeskedés is jött volna hozzá.
Volt egy nap, amikor megtapasztalhattam, hogy vannak még lelkiismeretes egészségügyi dolgozok, és intelligens betegek.
Nem volt könnyű nap, - szörnyű azokon a padokon több órán át várakozni, - de mégis reményteli! Minden betegnek reményt és jobbulást kívánok, a kitartó egészségügyieknek pedig sok-sok köszönet!