Elkezdett

ELKEZDETT...

.

Azzal a szándékkal ült le asztalához, hogy örökre búcsút vesz a múlttól. Levelpapírt keresett, egy patronos tőltött-tollat, és elkezdett írni:

Kedves Múltam!

Már a megszólításon is elgondolkodtam, hiszen lehettél volna

Szomorú - esetleg

Felejteni való, - talán valaha

Reménnyel teli -

de azt hiszem , mindent egybevetve jó a

Kedves.

(Mégiscsak a saját elcseszett életemről van szó).

Úgy gondoltam, jobb , ha leteszlek, nem hordozlak tovább.

Rendben , jogos a felvetés, hogy mit vétettem el...

Akartam szerelmet - megvolt.

Akartam gyerekeket - megvan.

Akartam hivatást - sikerült.

Akartam szabadságot - megkaptam.

De nem akartam csalódásokat, kétséget, küzdelmet, nehézségeket.

Lám, lám mennyi mindent kértem Istentől és

meg is kaptam, - s lám, lám mennyi mindent nem kértem és mégis!

Kincseim vannak.

Igaz, hogy nem a bankbetétem, nem is a húszéves autóm, de vannak.

Ezeket nem adom...

De most mégis leteszem, egy aprócska dobozba zárom. Minden mosolyt mit gyermekektől kaptam, az első szót, az első lépést, az első ölelést.

Most a meg nem élt kalandok, az el nem sétált kirándulások, az el nem csókolt éjszakák, a vidám táncok után vágyakozom.

Kedves Múltam!

Semmit nem feledve kérlek,

maradj magadnak! A jövő kacérkodik még velem, s én elfogadom huncut ölelését.

Kérlek, többé ne zavarj! Amit tudtam, neked adtam. Arcom feszességét, derekam karcsúságát és a hajam színét.

Testesen, hajlott háttal a holnapot kémlelem. Az övé vagyok. Fogadd el!

Így vagy úgy, de sínre kerültem, s a vonatom a Mennybe visz.

Igen, jól gondolod, azt az egyet magammal viszem, - a hitem.

Szóval, bocs most elhagylak egy másik kedvesért.

Tudom, hogy a bizonytalant választom helyetted, de bízom abban, hogy kevéske fájdalom és sok vidámság, nevetés vár rám.

Csak azt ne mondd, hogy röhejes vagyok! De ha igen, hát tudod mit?

Kaland az élet !

Na ne sírj! Pár év múlva újra írok, addigra te is gazdagabb leszel!

Carpe Diem!

Még mindig szeretlek!

Aláírás: Én

.

A levelet lezárta.

És elkezdett élni...