Emi blogja

def.67-89•  2009. augusztus 25. 14:38

Ezúton...

Még egyszer, de nem tudom elégszer megköszönni Nektek, hogy velem voltatok és segítettetek, köszönöm a verseket, a sok-sok erőt.

Medvebarlang megint /bár még csak halkan/ vidám...mintha nem történt volna semmi.....bár a medve divatos járógipszét nem lehet nem észrevenni.

Jókedve, humora, hatalmas akaraterővel karöltve vezetik őt vissza az egészséges létbe....pihen sokat, de ha úgy érzi nem fáradt, már megenged magának hosszabb sétákat...

sokat segít nekem, még így is a házimunkában, ennél többet egy okos mamamaci nem kívánhat...!

def.67-89•  2009. augusztus 23. 23:35

A sárkány és a tükör

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy sárkány, illetve amikor én találkoztam vele, még egyáltalán nem volt sárkány csak egy néni tele fájdalommal, gondoltuk lesz ami lesz, hátunkra vesszük cipeljük magunkkal, ő segít nekünk a maga módján. Telt-múlt az idő napra-nap és évre-év, és ő lassan kezdett sárkányosodni...hiába mondtam szépen, kiabáltam csúnyán, semmit sem használt. Változni akartam a család könyörgésére, de rájöttem semmi értelme, csak kicsit csendesebb lettem, és a Tőletek jött sok jótanácsnak köszönhetően inkább idomulok.Közben a helyzet egyre rosszabb lett, az ő lelkét nyomja néhány helytelen mondat súlya, és sok bizarr cselekedet terhe, mindennek meglesz még a következménye. Viszont erőnk teljében tükröt tudunk mutatni szépen, összefogtunk, s készítettünk egy képzeletbeli tükröt..."belenézett" és elszörnyülködött..."velem így nem lehet beszélni" mondta, most láttam először hogy megingott az önbizalma!

def.67-89•  2009. augusztus 22. 15:15

Furcsa játék

Hullámvasúton ülünk....pénzt sem kért tőlünk az Élet, mégis le és fel száguldozunk, egyszer fent egyszer lent, nem jó játék, szeretnénk már kiszállni a kicsi kocsiból, hogy szédülésünk elmúltával ismét stabilan két lábbal állhassunk a földön.

De nem, most újra a mélyben vagyunk, s leszünk is egy darabig, ám az erőt megkaptuk már, s talán...mi indíthatjuk a kicsi kocsit felfelé...

Újra boldogság honol a medvebarlangban, kicsit még tétován, szomorkásan, de bizakodva nézünk egymásra, tele tervekkel....s lassan elindulunk felfelé a fény felé.

def.67-89•  2009. augusztus 21. 20:47

Mesélek

Tegnap óta, itthon olyan borongós, mégis bizakodó hangulat uralkodik...családtagok, medve kollégái jönnek látogatni, és sok telefonhívást is bonyolítunk.

Azon gondolkodtam, milyen jó, hogy mindketten őrizgetünk olyan telefonszámot, ami nagyon fontos nekünk, ő a volt főnökét hívta, még a régi időkből, én egy nagyon kedves volt kolleganőmet...

Márti nénivel évek óta tartjuk a kapcsolatot...sajnos csak egy évig dolgozhattunk együtt, de én annyira megszerettem, hogy a felajánlott tegeződést mindig visszautasítottam, felnézek rá, nagyon becsülöm őt.

Anyám nővérét jól ismeri, egy városban laknak,vele üzent, keressem, ha van rá lehetőségem, ennek már jó ideje. Ma felhívtam, hátha megtudta mi történt, és aggódik értünk.

Biztató szavai a lelkemet érintették meg, egyidős Erzsi nénivel, de az ő embersége, kitartása, akaratereje példaértékű számomra. 74 éves létére a mai napig eljár takarítani, hogy a két unokáját segítse. Abba akarta hagyni a munkát, de amikor megtudta, a veje elhagyta családját, döntött, folytatja, a lánya, és unokái miatt.

Én nagyon régen találkoztam vele, Ildi akkor 3 éves lehetett. Ő volt az első akivel a kislány megismerkedett, a családon kívül. Izgatott voltam, hogyan fog telni az a pár óra, amit együtt töltünk, de minden várakozásomat felülmúlta. Megérkeztünk, bekopogtam, kinyílt a nagy kétszárnyú kapu, s csak azt láttam, Ildi már rohan Márti nénihez, majd' lelöki a lábáról...

"Szia Márti néni, én vagyok a Naszvadi Ildikó" és két hatalmas puszit ad neki.

A meglepetéstől szólni sem tudtunk pillanatokig, majd a

"tudtam, hogy aranyos lányotok lehet, de hogy ennyire" szavakkal ez a kedves néni végképp a szívembe zárta magát.

 

 

 

 

 ,,

 

def.67-89•  2009. augusztus 20. 21:09

Fájdalom

A múlt fájdalma

a jelen gondja

s az idő csak lassan pereg

mint homokórában az

apró szemek

mázsás terhek súlya

a vállamon

s érzem, a lelkem

fáj nagyon.

De még mindig hiszem

kisüt a Nap

s talán nem reménytelenül

telik minden nap,

olyan ez megint mint egy próba

látom életem mint törik apróra

s nincs más segítség, csak énekem

Jó Istenem, segíts énnekem!

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom