Mesélek

Tegnap óta, itthon olyan borongós, mégis bizakodó hangulat uralkodik...családtagok, medve kollégái jönnek látogatni, és sok telefonhívást is bonyolítunk.

Azon gondolkodtam, milyen jó, hogy mindketten őrizgetünk olyan telefonszámot, ami nagyon fontos nekünk, ő a volt főnökét hívta, még a régi időkből, én egy nagyon kedves volt kolleganőmet...

Márti nénivel évek óta tartjuk a kapcsolatot...sajnos csak egy évig dolgozhattunk együtt, de én annyira megszerettem, hogy a felajánlott tegeződést mindig visszautasítottam, felnézek rá, nagyon becsülöm őt.

Anyám nővérét jól ismeri, egy városban laknak,vele üzent, keressem, ha van rá lehetőségem, ennek már jó ideje. Ma felhívtam, hátha megtudta mi történt, és aggódik értünk.

Biztató szavai a lelkemet érintették meg, egyidős Erzsi nénivel, de az ő embersége, kitartása, akaratereje példaértékű számomra. 74 éves létére a mai napig eljár takarítani, hogy a két unokáját segítse. Abba akarta hagyni a munkát, de amikor megtudta, a veje elhagyta családját, döntött, folytatja, a lánya, és unokái miatt.

Én nagyon régen találkoztam vele, Ildi akkor 3 éves lehetett. Ő volt az első akivel a kislány megismerkedett, a családon kívül. Izgatott voltam, hogyan fog telni az a pár óra, amit együtt töltünk, de minden várakozásomat felülmúlta. Megérkeztünk, bekopogtam, kinyílt a nagy kétszárnyú kapu, s csak azt láttam, Ildi már rohan Márti nénihez, majd' lelöki a lábáról...

"Szia Márti néni, én vagyok a Naszvadi Ildikó" és két hatalmas puszit ad neki.

A meglepetéstől szólni sem tudtunk pillanatokig, majd a

"tudtam, hogy aranyos lányotok lehet, de hogy ennyire" szavakkal ez a kedves néni végképp a szívembe zárta magát.

 ,,