Fázó lélek

def.67-89•  2009. július 21. 16:33

Talán az egyik legnagyobb hibám, hogy mindig mindenkinek szeretnék megfelelni. Mivel nem ismerem magam, és közel 40 évesen is csak úgy bolyongok saját lelkemben, mint egy nyomorult túrista, ez a megfelelés nem is olyan könnyű. Tragikus, szívszorító, katasztrofális, 3 apró szó, de mint késpengék hatolnak belém: NEM ISMEREM MAGAM!

Anyámék nem foglalkoztak velem ilyen téren, Sanyi szerint, csak az a fontos, hogy ők milyennek látnak engem, ezért úgy tünik, hogy csak én törődök magammal, de csak azóta mióta megtaláltuk egymást!

Nem győzöm elégszer megköszönni a sok bíztatást, hogy írjak, írjam ki ami bennem van, ha jó, ha rossz, ha fáj, ha nem. Úgy érzem Ti megértitek a tépelődéseimet a bizonytalanságomat, ez a családnak, sajnos nem megy!

Változzak, változzak, de hogy minek, mivé, és ha mégis, ők is változnak-e ezek mind megválaszolatlan kérdések. Remélem nem gondolták komolyan amit pár nap eltéréssel a fejemhez vágtak, a párom és a lányom, hogy Te úgysem tudsz változni, hiába erősködtem, hogy most van erőm, nem hittek/hisznek nekem. Nem érzem a bizalmukat, és ez elmondhatatlanul fáj.

Lemeztelenítettem lelkemet, próbáltam a szakadt, foltos, tépett ruhát levenni róla, és most itt vagyok, "meztelen, tiszta" lélekkel, és nagyon fázom! Tényleg nincs segítség?

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

def.67-892009. július 23. 16:21

Nagyon köszönöm Maya, azon vagyok, hogy magammal rántsam őket!

mezeimarianna2009. július 23. 10:49

Jaj Istenem Emi!!!Hiszen te jó vagy!!!Én szeretlek!!!Megértelek.Van akinek bizonyítani kell van aki pedig elhiszi és segíti a változást.Te eldöntötted és remélem magaddal rántod őket,hogy ők is képesek legyenek hinni.Mégis én ilyennek szeretlek,nem hiszem hogy változnod kellene de mindenki a tökéletesség felé igyekszik van aki eljut van aki soha el sem éri.Emi!!!Nem hiszem,hogy egyedül csak neked kellene,ha egyáltalán erre szükség van.Puszi!!Marianna

def.67-892009. július 21. 23:30

Örülök, hogy itt voltál és olvastál Szevcsi!

Szevcsi2009. július 21. 23:07

Én azt mondom (írom), előbb saját magunknak kell megfelelni és utána a környezetünknek! Ha magunkkal nem vagyunk tisztában,...másokkal sem leszünk! Mindenkinek van egyfajta énje, az formálható de nem átformálható! Ne változz, változik minden körülötted, csak alkalmazkodj! Legyél mindig magad, így vagy jó!!!!
Puszika:
Gyöngyi

def.67-892009. július 21. 21:57

Köszönöm Csilla!

chillly242009. július 21. 21:54

Drága Emi!
Ha meg akarod ismerni magad, akkor annak nagyon sok módja van... Akár önismereti körbe járni, vagy csak egy olyan emberrel beszélgetni aki ebben nagyon sokat tud segíteni! Ha nem akarod hogy más kontárkodjon bele az életedbe akkor viszont ajánlom figyelmedbe a pszichológiai könyveket, az önvizsgálatot... abban nagyon sok dolog részletesen le van írva, és ha meg akarod magad ismerni, akkor itt az idő nekiesni! Ha bármiben segíthetek, szívesen veszem a segítségkérésedet, és ott leszek melletted, csak szólj!
Még egy valami a változással kapcsolatban: az emberek fő karakterük, jellemük sosem változik meg, de a tálalása időnként változik. Gondolom te a fő jellemedben szeretnél változtatni. Itt úgy működik a dolog, hogy hatalmas akaratra és kitartásra van szükséged, továbbá erős önbizalomra. Ha visszariadsz az első akadálytól, sosem fogsz belül változni! Belül nagyon akarnod kell... nehéz dolog, de változni lehetséges BÁRMIKOR!
Remélem nem fárasztottalak le nagyon a sok szöveggel, de nem hiába írtam Neked ennyit... azért mert fontos vagy!
Vigyázz magadra, és ha változni szeretnél akkor először gondold ki hogy milyen szeretnél lenni, (vagy az is jó ha azt tudod hogy milyen nem akarsz lenni) és megteszed az első pár lépést! Utána elhiszik a családodban hogy valóban változni akarsz!
Pussz: Csilla :)

def.67-892009. július 21. 21:25

Köszönöm szépen miriam!

miriam2009. július 21. 21:13

Azt hiszem erről mi már kicsit ''beszélgettünk''...nem könnyű,de ha rájövünk,hol kell és apró lépésenként lesz türelmünk ....magunkkal szemben is meglátod olyan sokszor érzed majd magad is mindig kicsivel jobban..különben meg mindnyájan változunk..én is sokat változtam már az akkori önmagamhoz képest is ...mint aki ide először regisztrált...érdekes dolog ez....pepo is szépen fogalmazta meg..
ölellek:)

def.67-892009. július 21. 19:59

Edelweiss, Éva, Ildikó köszönöm!

def.67-892009. július 21. 19:58

Köszönöm pepo!

Ametist2009. július 21. 17:29

Kedves Emi, miért kellene megváltoznod? Talán nem is lennél ennyire szeretetreméltó, ha mindenáron meg akarnál változni. Inkább szeresd önmagadat így, ahogy vagy :)

dreaming582009. július 21. 17:20

Szia Emikém!
Maximálisan egyet értek Margarétával: nem változni kell csak idomulni...piszok nehéz, ezt magamról tudom, de biztos menni fog - erős ''kislány'' vagy te :)))
Puszillak!

Törölt tag2009. július 21. 17:03

Törölt hozzászólás.

pepo2009. július 21. 16:57

változni kell...mindig csak egy picit..pont azért hogy te legyél..és mégis más...és végül az ember maga lesz a valóság..

def.67-892009. július 21. 16:47

Ma már másodszor segítettél rajtam! Köszönöm!

Törölt tag2009. július 21. 16:45

Törölt hozzászólás.