Csemegézek

Képzeletben itt ülök a nagy "mézesbödönöm" mellett, nem mézzel, emlékekkel van tele. Sajnos, sok a keserű íz. De, na most, most, hoppá, megvan, az egyik kedvencem, Ildi még csak pár hónapos volt akkor.

Túl voltunk az ijedtségen, amit a toxoplazmózis okozott, "szorgalmasan" játrunk a kórházba, és jobb híján csak az orvosok tudásában bízhattunk, hogy ha beszedi egyéves korig a gyógyszereket, és a 10. évéig nem jön vissza a fertőzés, akkor már nem veszíti el a szeme világát!

Szóval, mi "megúsztuk" a liszt- és tejérzékenységet, viszont hasfájós volt a szentem, és rengeteg mindennel próbálkoztunk. Készültünk az első nagy komoly családlátogatásra, felöltöztötettem Ildit a hófehér rugijába. De akkor is, mint akkor már hetek óta, bármit adhattunk, a produktum csak nem jelentkezett a pellusban.

Kérdezi a párom:

- "Legutóbb mit adtál neki?-

- "Őszibaracklevet"-

- Hát próbáljuk meg most is! -

- De az nincs itthon, csak vilmoskörte! -

- Hát akkor azt! -

Így történt, hogy mire a család megérkezett, Ildi fehér rugija egészen más színben tündökölt, és éppen próbáltam eltakarítani a nyomokat!