1970 blogja

Jaj, azoknak, kik levetkőznek,
ing és mellvért halomba dobva
- meztelenségét az ölnek
rég, az idő kivacogta -

onnantól a szív csak reszket,
telet féli melegágya,
míg bőrön futnak a nyár-cseppek,
lázrózsák közt bíbor mályva

virul, holnap tetszhalottak,
hó takarja majd a kertet;
és ma mégis jobb azoknak,
jaj, kik levetkőzni mernek.

akkor is, ha eső esik
szemeim zavaros tavak
szavaid elvitorláznak
sáros az út, merő latyak

akkor is, ha megtagadlak
kivetlek: csak hal a parton
szélbe kiáltom a neved
keselyűknek odatartom

akkor is, ha csendidő van
ereimben körbe-körbe
szívfolyosóimon keringj
zárt ajtómon dörömbölj be

akkor is, ha messzelátón
sem tudom a szembogarad
berozsdásodtunk is nyiss ki
te a kulcs, és én a lakat

nap múlik nap után
elhagyott gólyafészkek
s megint hajnal utcazajjal
sarkai vannak a fénynek

nyolc napon túl gyógyul
minden fellobbanásom
súlyosabbak az esték
sebek a zúzódáson

szemembe köt az éjjel
bennem mázsányi üszke
bezárt ajtók a pillák
kavics a szív szürke

belém eszi magát a csend
se kés se villa kanál
tíz ujjal zavartalan
felböfög még zabál

Rég nincs bennem halálszándék,
kivetni magam valami partra,
ahol csak tátognék, ahogy a halak,
keserű szájízzel köpném az epét,
szememet szúrná a homok,
míg nem lenne semmi menedék,
egy árva lélek se járna arra,
akkor meg kit szeretnék,
akkor, úgyis a magányba halnék,
és nem tudnék hangosan zokogni,
hogy engem senki se fogott ki.

BEJEGYZÉS NÉLKÜLI INGATLAN HASZONÉLVEZETI JOGGAL

Ez már a part, én mondom, a tied
minden, a dűnék, vesd le az inged,
gombról csak gombra, fesztelen, lássam
meztelenséged ebben a nyárban.

Bármerre nézz, itt dombjaid vannak,
sétányok lenn, és fenn a magaslat,
tiéd a rét, a béke nyugágya
két pálma között, ölem a párna.

Aprócska hely ez, rejtelmes sziget,
öblökön túl a kert is a tied,
megterem itt a gyümölcsök halma,
szüreti bál van, csípőm az alma.