1970 blogja

   "Sötétben állunk néha,magunk se tudva, hogy kerültünk belé.Csak meresztjük a szemünket, csak tapogatózunk, bizonytalankodunk. És a szívünk hülledez.

- Merre?

   S véljük, hogy semerre.

   Csak tapogatózunk. Lépünk. Meg-megállunk vakul. Fejünk felett talán kőszikla csügg? Lábunk előtt talán farkasverem vagy szakadék tátong? Talán kigyóra léptünk? Szívünk remeg, mint a nyárfalevél.

- Istenem!...

   De mennünk kell, hogy kijussunk valamerre. Hát lépünk, bizonytalankodunk tovább és tovább. Az iránytalanságban. Vakon. Dermedezve.Tapogatózva. Szemünket olykor könny önti el. Szívünket olykor elszorítja az aggodalom. Aléldozunk.

- Hova jutok?!

   S nem érezzük a sötétségben, a bizonytalanságban, a veszedelmek között, a Halál el-ne-csússz ösvényén, nem érezzük, hogy egy láthatlan jóságos kéz van a kezünkön. Vezet."

Gárdonyi Géza:Ida regénye