1970 blogja

Én a mennyországban hiszek. És úgy képzelem el, mint egy véget nem érő bulit.Ahová úgy érkezünk, mint egy meglepetés partira. Mint mikor semmit sem sejtünk.

"...ha egy bolond néz bele egy könyve, nem várhatja, hogy egy Einstein néz vissza rá..."

Nem biztos, hogy pontos az idézet, de egy könyvbemutatóból csíptem el véletlenül.
Bár jó ideje nem hiszek a véletlenekben.:-)

Ma bejött a boltba egy fiatalember, és eladóként a tétovaságát figyelve megkérdeztem, miben segíthetek.
- Jaj, csak olyan kívánós vagyok. - mondta.
Ajánlottam ezt-azt, többek között süteményt, amiből választott is egyet.
Fizetés közben beszélgetni kezdtünk és kiderült Budapesten él csak
- Tudod, az Asszonypajti itt van a kórházban. Most szült....
Szinte sértette a fülemet ez a szó: Asszonypajti.
Beszélgettünk még pár percet, aztán elment. De nem hagyott békén a szó, ott birizgált belül.
Ki hívja Asszonypajtinak a feleségét? Mert akarva-akaratlan "státuszt" adunk a szerettünknek. És itt nem a Cuncika, Kutyuskám, Csillagbogaram és egyéb becézgetésekre gondolok.
Szeretem, ha valaki azt mondja: Feleségem. Mert ebben ott van, hogy az az Ő másik fele. (Bár a Férjem-et még nem gondoltam végig, de azt is szeretem, ha valaki így nevezi meg a Társát.)
És ha már Társ, ebben a Társban is ott van a jóban és rosszban együtt. De nekem kicsit olyan "hűvös", mintha azt mondanák ezzel a szóval: nem vagyok egyedül, van társaságom. Mintha csak unalom elűző lenne...
Aztán ott van a Párom. Vagyis párban vagyunk, kettő van belőlünk, és ez már hordozza az egyformaságot. Ami, igaz, néhány dologban eltér, de alapjában véve az azonosság a több.
És ott van még a Kedvesem. Aki nemcsak kedves a számomra, de fontos is. Aki a kedvemben jár. Aki a kedvemet írányitja....
A Szerelmem már nagyon bensőséges, de ez is egy szép megnevezés.
Végigfuttattam magamban ezeket és újra csak visszajutottam az Asszonypajtihoz.
Az Asszonyban ott a nő, az érettség, az anyaság, és ezekből következtetve a törődés. A Pajtiban meg afféle önfeledt gyermekség, lazaság, a játszás...És arra jutottam, nem is olyan rossz ez az Asszonypajti. Mert Ő megtalálta azt a nőt, akivel végigjátsza az életet.
Aztán eszembe jutott, hogy azzal jött: kívánós vagyok. Vagyis a feleségével érzett a kilenc hónap alatt. Nemcsak átvette, társa volt benne, de az érzésivel is azonosult.

A senki és a mindenki mindig egyetlen egy személyt takar.

Ma fáztam a Napod alatt

és dideregve húztam magamra takarót,

értetlenül engedtem lepjen a sötét,

gerincemen kússzon hajlatokba,

kirekesztve szót, babusgatást,

mindent, mi fényesen gyöngéd

és értelmetlen engedtem

a lappangó kór vacogva,

vergődő lázas betegen

kerekedjen felül a lelken.

Mintha éj lenne mindig

vagy ezek a falak fogták be a fényt,

kövekké lettek, s mit is számít

miként, ma hatalmassá nőttek

szememből gurulva fáj, ahogy a kemény

átverekszi magát a pillán,

hol a varázsos szőnyeg,

ahová puhán érkezne, felfogná az esést,

hogy színeibe inná a fekete mázt,

mi itt maszatol, föl és le hintáz.

Arcomról lesírt maszkon

átsétál a csend, engedd tenyered

hozzám, rántsa le rólam ködét

a reszkető napoknak, fedd el

ruhátlanságom, bőröd takarjon,

mert ez a magamra tekert kietlenség

nehéz dunyha, egyetlen örökség,

hiába tudom, nem nézni hátra,

a múlton csak átlépni szabad.

Engedd, engedd hozzám szavad.