Hitembe festek

A bolondság veszett ki belőlünk,

az az írott és íratlan kergeség,

s nem vettük észre mikor törtük

napunkat ketté? de hiszem még

visszajön egyszer, visszajön újra

kerek arcával, mosoly és fény

szívbe süt, hogy az ugrabugra

valót dobogja; úgy szeretném

látni, ahogy kezünkre olvad,

tenyérben vibrál, s a szomorúk

fonnyadnak el, mert éget a Nap:

ránk éget sugárkoszorút.

S ha este jönne, csillagos este

égen és bennünk a telihold

ragyogna fel, hogy arcunkat fesse

ezüst keretbe, mert színes volt

tegnapunk, s ha megnézzük holnap

ne keressük merre a láng:

ereinkben fények folynak,

csillogó csobogó bolondság.