Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Elködösülés
1970• 2013. október 3. 21:38
Néha magam sem értem azt a reménytelen-csendet,
mért süpped le mellém tátogni igazát,
szókat vesz számból, a miatyánkot,
hogy elhalkul vele minden szentnek hitt imaság.
Olykor nem érzem a tavasz-lüktetést a szívben,
szemem feketéje feketébb az estnél,
éjkorom piszkát a pillák se seprik,
ágyra jár a magány, öle elhidegült, tél.
Valami nagy drámaiság rejtőzik a ködben,
tompa végtelenség, ahogy nyakamba liheg,
és a tejfehér homályból, ha kilépek a napra,
mintha víz alól buknának fel delfinek.
19702013. október 4. 17:39
Köszönöm szépen, hogy olvastátok!
Imádom a delfineket:-)Sokáig volt a falamon egy delfines kép, és minden ébredésem azzal kezdődött, hogy hosszú percekig bámultam...és erőt adtak.:-)
10082013. október 4. 14:37
A nagy szomorúságban azért
felvillan egy kis öröm-boldogság a végén
... delfinek... és minden jó, ha a vége jó :)
Gratulálok!
Puszi, Zsu
Steel2013. október 4. 11:16
Kata, nagyon vers...
Mamamaci402013. október 4. 09:56
brummos nagyon!
Molnar-Jolan2013. október 4. 09:30
"éjkorom piszkát a pillák se seprik,
ágyra jár a magány, öle elhidegült, tél."
Jó vers.
Pera762013. október 4. 06:18
Voltam...
baramara2013. október 3. 21:51
Nagyon jó, érzékletes...
Gratulálok!