Bátyámuram a kapuba'

Bátyámuram - fején kucsma -
télidőben a kapuba
múlatja a napok percét,
jaj, inkább bent melegednék.

Bőre cserzett, szeme lomha
a világot bámészkodja,
kicsiny világ - tíztől-hatig -
tere éppen a sarokig.

Modern kornak zaja, füstje,
nincs az a szél mi elűzze,
se izzása forró nyárnak,
s fák hiába őszt kiáltnak.

Bőszen ül az öreg széken,
hideg ellen mellénykében,
s míg tél botját suhogtatja
békén tűri komor arca.

Néhanapján felé járok,
arra visz az út, szokások,
ráköszönök: Isten áldja,
mosoly szelídül ráncába.