Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
(L)égbe írott
1970• 2011. november 5. 19:44
Untat a színtelen hagyott világ
(mint ki keservesen gyászol
és sötétbe öltözött)
ez a mindig éjbe nézés és örökkön körök,
hogy a foltos ruhájú fák
messziről ingatják fejük,
mintha nem lenne elég, amit adok,
a rájuk varrt ezüstök
miért ez a végtelen
csillagközi kóborlás idefenn,
ha nem súghatom meg a titkom,
nem érti senkisem
miért változtatok állandóan arcot,
hogy fájok vagy dacolok,
mikor a kerekségből kifogyok
meglehet éppen akkor
én is a teltmosolyt keresem.
skary2011. november 7. 06:47
ja..talán :)
Pera762011. november 7. 06:44
''meglehet éppen akkor
én is a teltmosolyt keresem.''
Meglehet...
A holdfázisok az arra érzékeny szép női lelkeket is megzavarják.
Ilyen a legszebb érzelem is. Lassul, felerősödik, apad és újra és újra dagállyal érkezik.
Ölelés neked!
Kicsikinga2011. november 6. 19:49
''meglehet éppen akkor
én is a teltmosolyt keresem. ''
Ezzel minden meg van magyarázva drága Katám!
kovacsagi2011. november 6. 17:40
untat? színezz! :)
19702011. november 6. 14:41
Skary!:-))akkor most megtaláltam?:-))
skary2011. november 6. 04:07
:)
19702011. november 5. 21:17
Köszönöm szépen Attila!:-)
Pontosan látsz!:-)
a többire reagálva: már magam sem tudom mi igaz!
versike2011. november 5. 21:04
Talán fakóbbnak tűnnek
most a színek és halványabbnak a mosolyok,
de aki nem csak a száz (ál)arcodat, hanem az igazi, egyetlent ismeri, az tudja a titkodat is.
Nála ezért nem fogyhatsz ki a teltmosolyodból soha.
Mondhatni; ez így kerek....
19702011. november 5. 20:10
Köszönöm Királyom!:-)
De azt hiszem Te pontosan ismered a titkot...amolyan száz-arc ez is!:-) Ölelés!
jagosistvan2011. november 5. 19:57
Katám!
Ölcsi. :)))