1970 blogja

1970•  2018. február 16. 08:07

Véget nem érő

Én a mennyországban hiszek. És úgy képzelem el, mint egy véget nem érő bulit.Ahová úgy érkezünk, mint egy meglepetés partira. Mint mikor semmit sem sejtünk.

Még csak halvány fogalmunk sincs. 

Belépünk a csendbe, és hirtelen mindent elönt a fény. 

És egyszerre azt halljuk: Boldog születésnapot! 

De lehet, hogy helyénvalóbb, hogy: Isten hozott!

Bár a születésnappal sincs semmi bajom, végül is valami olyasmi.

És akkor meglátjuk a szeretteinket, izgalommal és várakozással az arcukon, szépen kiöltözve.

Mondjuk, én tortát is képzelek. Meg zenét. Vidám zenét.

(Bár ezt lehet, hogy egy filmből vettem.)

És akkor mindenki megölel, és érezzük, hogy ez most tisztán szívből jövő, őszinte.

És hogy ez most jó. Igazán jó.

Én ebben hiszek. 

Abban, hogy így várnak azokra, akik elmennek.

1970•  2015. szeptember 16. 16:01

Kiaprózva

Örömmel teltél
s most átadod nekem
öblös fotelünk mélyébe vackolódva
szemed szemembe szórja
a pillanatok rózsaszirmait
mint gyermek a mesét
az emlékből kiaprózza
hosszan gombolyít nagyít
és míg egy újabb lapra nyit
lassan verssé áll bennem a próza.

1970•  2015. május 10. 14:43

Titkok

Nem akarom tudni, ki gyújt csillagot,
és Hold-arcot öltve mereng az estbe,
majd a sötét titkait kifecsegve, az
égre tűzi a Napot, pólyát köt az eső-
szemekre, szivárványból, míg valahol
messze furulyák szólnak meg fagott.
Nem érdekel, hogy mért rak a fecske
örökké fészket, és a fűszálakat ki
harsogta zöldre, míg láthatatlan a
szél, bújik sejtelembe, mégis olyan,
mintha bárányt terelne, mikor a tájon
végigfut. Nem szeretném, ha lehullna
leple a csodának,  maradjon meg szép
illúziója, mit fejembe a délibáb rak,
oázisom legyen, meleget adó kemence,
hol kedvemre gubbasztunk, én meg az
öreg este, számolva össze csillagot.

1970•  2015. április 20. 17:02

Terápia

Lassan a testtel,
míg átmosódunk
erekből erekbe,
kimondjuk a kimondhatatlant,
mielőtt semmibe veszne,
így könnyebb elengedni,
így nem kerül semmibe.
Lefürdünk a szavakkal,
illatos felhőkbe burkolózva,
hogy rozsdáinkat beolajozza
ez a cseppenként adagolt óra,
csak összebújunk megtisztultan,
ne siessünk,
lassan.

1970•  2015. február 2. 17:54

Fénylesen

Bennem képeskönyvnyi a képtelen.
Tükrömbe ferdült a világ
és azóta fényezem
kimosdatom magamnak rendre
a sok láthatatlan
lehetetlen holmit
jobb vagyok mint Szindbád
olyan ki nagyokat lódít.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom