Versfordítások

19671015•  2022. november 29. 09:21

ISKOLAI ÉVNYITÓ: ELÉGIA FESTETICS GYÖRGYHÖZ

Az 1808/1809-es tanév tanévkezdete különleges volt a keszthelyi gimnázium (ma Vajda János Gimnázium) életében: Festetics György (1755-1819) hathatós anyagi támogatásával, és felkérésére ekkortól kezdi meg tanítói működését a premontrei kanonokrend az intézményben, akik feladatukat ezután oly kiválóan látták el, hogy az 1948-as államosításig a keszthelyi gimnázium hírneve teljesen a „premontrei” névvel fonódott egybe.

E tanévnyitón Kőszegi Rájnis József (1741-1812) szerzetes, filozófiai és teológiai doktor, költő és műfordító, a gimnázium későbbi tanára szavalta el kiváló latinsággal megírt elégiáját, amelyetaz idei, nem könnyű iskolaévre való tekintettel is – magyar fordításban ajánlunk verseket kedvelő, igényes közönségünk számára.

 


ELÉGIA

Méltóságos Tolnai Festetics György Grófhoz, Szent Császári és Apostoli Királyi Fennsége Kamarásához, melyet elszavaltak az 1808. évben, midőn a premontreiek szent tisztaságú és jeles rendjének rendi kanonokjai megbízást kaptak a Keszthelyi Gimnázium vezetésére 

 


 

Hős magyar nemzeted fénylő kincse és éke dicső György!

Ő, akit népünk nagyjai közt illet tisztelet méltán!

Kérlek, vedd versem lélekörömmel, énekem szívvel;

Mert, azt zengik soraim, mit a Múzsa a számra adott.

Mert megjelent nekem Ő mikor ébren voltam, vagy

Míg hűs éj lepte az álmom, virrasztva az ágyon;

Vizsla szemekkel, bősz tekintettel megállott felettem,

És haragosan rám ripakodván ily szavakat szólt:

„Hát így hagynád cserben az egykor oly édesen fénylő

Dalt, s nem hoz már Múzsák szent kórusa kedvet?

Énekeid már nem szólnak, melyek nélkül erény elvész,

És a sötét anyaföld fedi majd veled életed álmát?

Hát így állna a dicsőség, melyre annyira vágytál,

És így vesznek el álmaid Léthé zord vize mélyén?

Nemde panaszkodsz, mert nem becsülték fáradozását

Éltednek, s átkozod számtalan éneked, művedet sírván?

Hát még mindig nem ébredsz hitvány népek porából,

Kiknek lelkében, ha nincs hasznukra, semmi a szépség?

És azután így szólsz tán: züllött már a mi éránk,

Melynek nem jár a dicséret, s mely zengő dalra sem méltó.

Tudd meg, hogy tévedsz hát, és nincs mentséged, ha vársz még,

Mert soha sincs olyan rossz kor, hol hallgathatnának a Múzsák.

Nézd hát ó hol a lágy Balatont simogatja a hűs szél,

S szárnyukat bontják hullámok hátán a vitorlák.

Itt, ahol Keszthely büszke fejét koronázza dicsőség,

S ősi erő fala védi a várost, vára erénynek:

Lásd a kiváló férfit, amint gyarapítja a házát,

Ő, akit illet a Tolnai név nemes ősei által;

Őt már gyermekként csókolta meg Pallasz Athéné,

Pallasz barátja, akár hord harci ruhát, s nemes tógát.

Őneki, míg fonogatta az ujjai közt fonalát, hős

Élete sorsát, zengte a Párka jövőbe tekintvén:

„Áldott gyermekem, vedd hát istenek bölcs adományát!

S osztályrészed, amely teljesség, és nemes jóság;

Mert hát Fortuna lásd nem ad ám mindenkinek mindent,

Más és más szép, s bús adománnyal segíti az embert:

Van, aki büszkén néz vagyonára, ha látja a kincsét,

Attalosz bőségét, de a Sors nem adott ragyogó észt;

Másnak meg bölcs elmét ad a Sors, s a tudásnak e fényét,

Bár a szegénység, s rút szükség tépázza a lelkét.

Néked azonban nem így vet a Sors kockát, hanem adván

Bőségét a tudásnak, vagyonnak, erőnek, s erénynek.

Így növekedj hát, s légy Te dicső harcokban, de békét

Hozz! S a dicsőség gyors lova által az égbe emel majd.

Ámde figyelj, mert űz bár szent hűség a Hazádért,

És lángol a szív, és bőszen rohansz a csatákba,

Mégse kövess csataszót, s ne keresd hol a harci dicsőség:

Mert sok a romlás és a veszély, mit a fegyverek adnak.

Jaj ne találd tetszésed a vér festette babérban;

Sőt fejed díszítsék a szelíd olajág koszorúval.”

Hisz Te magad hozol dús földekről szép koszorúkat,

S szent vendégeidet bő, s dús adományaid várják.

Érdemeidnek pedig nagy már a jutalma, hisz áldást

Istenek adnak, s utódod előtt is dicső a jövő már.

Bár Téged már nem csak utódod, hőn szeret néped,

Áldanak tetteidért, s atyjuknak vallanak Téged:

Bő adománnyal művelsz ifjakat árva hazának,

Hogy legyen udvari ember, s a földeken férfi kiváló;

S nem kímélve vagyont bő támogatásod elérte

Azt, hogy a női nem eztán már ne legyen tanulatlan;

Így mindenkit igényességre nevelve lesz áldás

Műveiden, s mindenkinek adván, árad a bőség:

Végül légy kegyes hű költődhöz, ki Téged dicsérve -

Bár aggként - műved nagyságát zengi e dalban.

És hogy még tisztábban lásd: ez az égnek

Bölcs akaratja, s kezednek művét isteni áldás

És bősége kíséri, Apollón küld maga fénylő

Társakat szent hegyről, s Ők ápolják nemes műved.”

Ily szavakat szólt, míg ambrózia illata árad,

S már a szelíd, szép Thália tűnik előlem az égbe.

Üdv néked férfiak oszlopa, fénylő érdemek éke,

Mert a hazádért, hős magyar népért lángol a szíved!

Örvendj hát, mert nem kitalált álmok, miről szól

Énekem hozzád, s nem költői fogás, de igazság.

Mert lásd már drága valóság sok minden, mit zengett

Sorsot előre, ki tudja, a Párka, s ki látja jövődet.

Mert ím itt vannak a fehérlő társak, kiket küld

Szent hegyről Keszthelyre Türje, a fénylő,

Fénylik fehér ruha rajtuk, amelyről árad a szentség,

Mert hótiszta ruhánál tisztább hősies éltük.

Mert nem hitvány ám ez a rend, mely mestere minden

Szép tudománynak, amelyre tanít majd ifjakat illőn.

S bár e nehéz feladatra, s kemény munkára, ha buzdít

Bensőnk, ámbár visszariadva, ha látjuk a terhet,

Állj mellettünk műveltség nagy támogatója!

Buzdítsd hát jósággal a lelkünk, légy Te vezérünk!

Így élj hosszú éveket, légy számunkra segítő,

S tisztelhesse a nemzeted hosszú életed művét!

Hőn szeretett fiad így járjon majd nyomdokaidnak

ösvényén, s atyjának alakja mutassa az útját!

S így érd meg, hogy lányaid szülnek majd, s fiad nemz sok

Szép unokát, kik örömmel tisztelik ősüket méltán!

(Írta: Rájnis József; Fordította: Kozma-B. József Iván)

19671015•  2022. november 29. 09:01

Paul Celan: HALÁLFÚGA

Reggel fekete tejét isszuk este

Isszuk délben és reggel isszuk éjjel

És isszuk és isszuk

Sírt ásunk a levegőben, mert ott nem szűk a hely

Egy férfi a házban lakik kígyókkal játszik és ír

És ír míg sötétlik Németország felett aranyhajad Margaréta

Ezt írja és a ház elé lép ragyognak a csillagok előhívja kutyáit

Előfüttyenti zsidóit ássatok egy sírt a földbe

Parancsol nekünk és játszatok talpalávalót


Reggel fekete teje téged iszunk éjjel

Iszunk téged reggel és délben iszunk téged este

És isszuk és isszuk

Egy férfi a házban lakik kígyókkal játszik és ír

És ír míg sötétlik Németország felett aranyhajad Margaréta

Elhamvadt hajad Szulamit sírt ásunk a levegőben mert ott nem szűk a hely


Kiált vágjatok mélyebben a földbe énekeljetek és szóljon a zene

Kirántja vasát övéből és meglendíti a szeme kék

Az ásót mélyebbre szúrjátok és játszátok tovább a talpalávalót


Reggel fekete teje téged iszunk éjjel

Iszunk téged délben és reggel iszunk téged este

És isszuk és isszuk

Egy férfi a házban lakik aranyhajad Margaréta

Elhamvadt hajad Szulamit kígyókkal játszik

Kiált játszátok édesebben a halált a halál a mester Németországból

Kiált a vonót búsabban húzzátok, s füstként a levegőbe szálltok

Felhőkben lesz majd sírotok mert ott nem szűk a hely


Reggel fekete teje téged iszunk éjjel

Téged iszunk délben a halál a mester Németországból

Iszunk téged este és reggel és isszuk és isszuk

A halál a mester Németországból a szeme kék

Eltalál téged ólomgolyóval eltalál pontosan

Egy férfi a házban lakik aranyhajad Margaréta

Ránk uszítja kutyáit sírt ad nekünk a levegőben

Kígyókkal játszik és álmodik a halál a mester Németországból


Aranyhajad Margaréta

Elhamvadt hajad Szulamit

(Fordította: Kozma-B. József Iván)

19671015•  2022. november 29. 08:48

Edgar Allan Poe: EGYEDÜL

Vagyok gyermekségem óta

Más mint mások és azóta

Nem úgy látok ahogy mások

Szenvedélyt máshonnan várok

Bánatomnak bús forrása

Nem ugyanaz s víg hangzása

Szívemnek más lett dallama

S szerelmem nem értik soha.

Gyermekkoromban oly korán

Viharzó éltem hajnalán

Mély titkom már meg volt írva

Jóból s rosszból összefonva

Áradatból vagy forrásból

Hegyeknek rőt sziklájából

Körülöttem forgó sorsból

Őszbe fordult arany napból

Villámlásból fenn az égen

Felettem repült fehéren

Viharból és égzengésből

Meg egy fekete felhőből

(Mely felett bár kék Menny ragyog)

Benne mégis démont látok.

Fordította: Kozma-B. József Iván

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom