LOVAS ZSUZSANNA LUX - Árnyék és Fény

Ha majd eljőn újra a tavasz,Nem kínlódva a tél derével
s őszt váltja,
hogy játszon 
Isten termetett
rendjével,
ott állunk egymással szemben
leplezetlenül
fátylam talán a szellővel repül
te újra azt mondod 
amit mindig, hogy szeretsz,
és az éjben 
a csillagokban fekszünk nesztelen
- és tudom, hogy nem lehet,
nem illik, nem etikus, és 
nem zavartalan, -
Isten örök rendjébe 
nem illek én magam,
- mondják mások,
de mit tudhatnak ők,
mert szeretni adomány
isteni erő.

Hazugság volt minden?

Vagy csak a fele?

Hazudtad, hogy mindig,

Örökké szeretsz,

Hogy mindig rám gondolsz,

Hogy vágyad értem ég…

De elég volt csak egy rosszul sikerült

Facebook-os bejegyzés.

És máris jött a kérés,

Megkérlek Tégedet,

-          hát mondanod se kell –

Nem zavarom többé életed.

A szerelem ünnepén

Sokszor kérdzed miért?

Sokszor várod, hol a hely,

Hol szíved végre párra lel.

Kérdésre választ Tőle vársz,

Hívod őt, de merre jár?

Egy hely, mit ismer Ő,

Egy pad, egy utcakő,

Fejed a vállára hajtva - 

Ez talán, mely megnyugvást adhat.

Egy szó, egy dallam, mit Tőle vársz,

Megvigasztalhat egy szál virág.

A keze, mely hívón nyúl feléd,

Elvezet, hogy boldog légy.

Illata, mely megidéz, -

S tudod, már merre mész.

Már vár a hely, s a szeretet,

S Ő mindig ott lesz teveled!

Add hát át szerelmed zálogát,

Táncolj vele egy éjjen át,

Valentin-napjának csodáját

Mindig Vele éljed át!

Ahogy a forró vasaló simogatja a ruhát,

Úgy vágyom kezed érintésére,

Alakomon át.

Ahogy a port törli le a prakker,

Úgy hull le a rég, amit a pókhálója

Rátett.

Ahogy a forró víz gőzölögve száll,

Leveskockád illatozva áll,

Bögréd leszek, oltom szomjadat,

Étked leszek, adom combomat,

Csibefalatommal kínálom magam,

Tányérodra téve, eltévedt vágyamat.

Azt se bánom, ha főztöm ízletes,

Kinyalhatod a tányérom, nekem.

Remélem jó lesz ez Neked,

Mindaddig, amíg kötényt viselek…

Csak úgy, megrendelésre, nem megy az írás.

Csak mert kéred, még nem tudom.

Ahhoz érzés kell, egy szívdobbanás,

Egy lábnyom a sáros havon.

Csak úgy, parancsra, nem lehet szeretni.

Az édes percek túlcsordulnak, noha

Melletted szerettem volna élni,

És ezt nem adta meg az élet soha.

Csak hívásra nem vagyok kész menni.

Pedig vágyom testedre – komolyan,

Vágyaim oltárán feláldozni Téged,

Nem akartalak és akarlak soha.

Csak úgy, elmúltak az évek.

Más útra léptem én, sorsunk mostoha.

Csak úgy nem tudtalak feledni,

Pedig megpróbáltam, de nem ment soha.