ÜVEG VILÁG

Ó hányszor ordítottam ott legbelül, magam,

Bár a szám mindig néma volt, s maradt.

Szerettem volna rád üvölteni,

(De megpróbáltam csendben elmenni.)

Megfojtasz!

Nem érted, engedj végre el!

Már nem akarom látni a tekintetedet!

Nem akarom hallani a hangodat,

Minden szavad egy tőrszúrás,

Mi a szívembe szalad.

Miért szültél, ha csak nyűg voltam neked?

Még a pelenkát is a szememre veted…

 

Utadba álltam, bár nem tudom hogyan…

Mit vártál az élettől, magad se tudtad.

Velem kérkedtél, ha jó jegyet hoztam,

S engem szidtál, ha téged bántottak…

 

Félelem, és szeretetlenség szőtte át életed,

S nem titkon ezt osztottad meg velem.

 

Amikor egész csöppke voltam még,

Annyira szerettél, annyira szerettél!

Később, már – hogy volt bennem önálló gondolat –

Ellenséged lettem – elkezdtük harcunkat.

Felemésztett az önsajnálat és a sok kudarc,

Még gyermek voltam – nem is értettem sorsodat…

De mire őszülni kezdett hullámos szép hajad,

Már nem is beszéltünk, - magadra hagytalak.

 

Bár már senki nem látogatott,

Kertedbe nem ült a szomszéd le veled…

Mindenkit megbántott igazságérzeted.

 

Egy kis madár repült az ablakod alá,

Minden nap vártad, - de ő is elrepült tovább…

S amikor a tél fehér szikrát hozott,

Járhatatlan utakat, karácsonyi angyalka dalolt,

Feladtad a harcot, nem küzdöttél tovább -

Elengedtél, rám raktad a nedves út sarát,

Nem volt időm megbékélni veled…

Lelkem egy darabját magaddal vitted.

 

Még kísértesz sok-sok éjszakán,

Kérdés, a Menny vár-e majd reám,

S ha ott egyszer látom tekinteted,

Nem kívánom-e, hogy inkább rossz legyek…

 

Csillogott a fehér hó karácsony éjszakán…

Angyalszárnya suhogott, vitt, vitt, vitt

Tovább..

A temetőben csak jégpáncélba öltöztek a fák,

Ezüstös fényben, mint egy üveg-világ…

Hideg volt – azóta sem volt

Olyan hideg…

Megfagyott lelékből felszálló lehelet…

Nincs vígasz, nincs feloldózás…

Csak könnyek, mint a zápor-csillogás,

Csak fájdalom, és béke a háborúk után…

Sok kérdés, mit nem beszéltünk meg, életünk során…

 

csak jéghideg téli ezüst, csillant rajta a fény, a fagy,

…és nem jött több tavasz.