Témazáró

 

Erről mi sohasem beszélünk.

Nem mondjuk el, hogy fáj.

Pedig, nyolc év nyomot hagy bennünk,

De búcsúzni – muszáj!

Pedagógus élet-út és pálya?

Ez nem lehet, csupán: hivatás…

 

Láttam az izgalmat bennetek,

Ahogy átléptétek az „élet” kapuját,

Ahogy – néha sírva, - néha nevetve

Engedtétek el anyu és apu kezét,

S ma már egymás kezét fogjátok,

De ez így is van rendjén.

 

Erről mi sohasem beszélünk,

A mi dolgunk, hogy új utat keress,

S ha jól sikerült a választásod – örüljünk,

S ha nem, majd okolsz bennünket.

Mi, az általános iskolai tanítók, tanárok,

Mi leszünk az elfelejtett múlt.

 

Mi már nem iratunk veletek többet,

Nem lesz már kis, - nagydolgozat,

És én bizonyos vagyok benne,

Hogy pár év, - és elfelejted arcomat.

Az általános iskola – a kényszer…

Csináljuk, ahogy engedik – dolgunkat…

 

Óraszámok, módszerek, és témák…

De a lényeg – a gyermek maga!

Aztán ott az árnyékos oldalon, ott állunk,

A tanáriban azt mondjuk: fiam,

Úgy emlegetünk: az én gyermekeim…

(Egy pár évre „talán” igaz).

 

Erről mi sohasem beszélünk,

Titkoljuk, hogy nekünk is fáj,

E keserű/édes elválás idején

Csak a lelkünk darabját küldjük

Útitársként, - s tudjuk, hogy ezt a

Csomagot elhagyod, egyszer…

-          Ha visszaküldöd, mi adjuk tovább…