Régi szerelem, új köntösbe rakva

Régi szerelem, új köntösbe rakva,

Nem biztos, hogy lángot hoz tüzet,

Minden nap hiába várlak, hívlak,

Valami visszatart, a szavam még üveg.

 

Fejem lüktetve fáj, szívem zaklatott,

Szeretném, és mégsem akarom,

Rohannék, de húz a „mégse tedd”

Akarom, hogy újra átölelj,

Akarom, átfogd a karom,

Csókolj, szeress,- nagyon akarom,-

És mégis, még is, valami visszatart,

Elodázom, mindig „holnap majd”.

 

Félek, ha egyszer „összejön”,

Újra átölel – úgy, mint azelőtt –

És ha akkor, valami nem a régi lesz,

Akkor, tudom meg: minden elveszett!

 

Elveszteni őt még nem akarom,

Ezért a távol jó nekem nagyon…

Benne van a hit, remény és szeretet,

Fájdalmam és vágyam,

-          csak az idő gyógyíthatja meg!

Vagy jön a mindig éltető, örök szerelem,

Vagy ha az kell, - hát vesszen minden el!