Reggeli huncutságok

Csiklandozza orromat a meleg napsugár, 

Ahogy korán reggel az ablakomon át
Benyújtja fénycsápját, küldi sugarát,
Belenevetve a reggeli hűvösbe
szólítgat: Ébredj fel már!


Nyújtózkodom, felnevet az ágy:
Mit gondolsz, meddig tartlak már?
Majd mozdul egyet, rám kiált:
Indulj lustaság, idd a kávét már!


Még a macska is felugrik rám, 
Hasamon cikázik, dorombolva vár:
Nyiss ajtót gazdikám, mennék már,
Jobb lenne, ha kint a kertben tehetném
A reggeli szertartást tovább!


Mire a macska is kiment, integet az ágy:
Vissza ne feküdj, szellőztetnék már!
De ha még is birtokba veszem,
Addigra biztos, hogy felkelt gyermekem.


És az én kakaóm? Hol van a gatyám?
Hol a zoknim? És hol a táskám?
Indulni kéne, készíts uzsonnát!
... és újra csak nevet a huncut napsugár:


Látod, én szóltam! Időben neked,
Ugorj ki az ágyból,  szép lesz reggeled!
Mennék én, mennék, csak visszahúz az ágy!
Az ágy is visszaszól: Ilyet ne mondjál!

Én is szóltam, szinte kidobtalak! 
Rám ne fogd lustaságodat! Este időben
Feküdj majd reám! - és csak duzzog
Duzzog tovább az ágy...


Most már úgy is mindegy,
Az álom tovaszállt, elröppent,
Vége nincs tovább! Kezdődhet
A nap, újra vár reám! 
A kávét is megittam, felébredtem
...már...


Köszönöm Istenem, hogy vigyáztál reám!