Nincs magány

Ölel, ölelt, és ölelni fog,

Mert szeret, szeretett és szeretni fog.

Táncos nyári szellő 

bíborrá festi a szép eget,

távoli hegycsúcs flegmán integet.

Keres egy szivárványt az égen,

kiutat mutat a messzeségbe,

keres, keresett, keresni fog,

közelebb jönnek a holnapok.

Boldog, boldogabb

legboldogabb, aki átölel engem, 

az marad,

boldogság titkait ugyan 

ki fejti meg...

Varázslat nyugtatja meg a két szemed.

Vár, várok, - várni fog?

Távoli szerelem átkarol,

ölel a boldogság,

vagy eltaszít - boldog mosollyal

elámít.

A messzeségben még csillag gyúl,

majd lassan a szellő elsimul,

elcsendesedik tóban a víz...

Kellemes nyárban egy madár sír...

A város csillogó fényárban áll,

öledben csókomtól nincs magány!