Nem hamiskodtam!

Amikor azt mondtam

Szerelmem csak tiéd,

Nem hamiskodtam,

Szívem meghajolt, hozzád térdepelt,

Várta, hogy magadhoz emelj!

Vigyél a csillagokba, ott legyek Veled,

 – kedvesem.

Nem mondtam el Neked,

Mert azt hittem tudod,

Ha van alkalmam, segítek másokon.

 

Ha más bánattal teli szívvel

Mondja el, hogy mi bántja,

Mitől dobja el majd

Életét, nem is oly sokára,

Akkor – ha tehetem, szép szavakba

Öntöm szíve bánatát,

Hátha segít a szó élte alkonyán.

 

Megértem, mert én is voltam egyedül.

Még akkor is, ha a csend nem

Társamként került

Életembe,

És nem fogott át, ringatott a kétség

-          mert akit megérintett már

A végtelen és kihűlt világ, -

Az hálás a szavakért,

Melyek megértik zavarát.

 

Bíztam Benned, mint szikla

Olyan voltál Nekem,

Nem sejtettem, hogy olyat vársz

Tőlem, amit Te soha nem adsz majd

Meg – Nekem.

Csupán baráti szó, mit én másnak adhatok,

Mert minden más foglalt Nálam,

-          én a tied vagyok!

 

 

Lassan hervadok, elfutó szerelem…

Búcsúzóul, fogadd el könnyemet!

Mindig ez volt, és ez a női sors,

A férfi szabad, a nő láncban honol…

 

Nincs magyarázat, csak sok-sok tévedés…

Gondolkodj el ezen! Szeretlek!

-          Bár ez neked kevés!