KÉKBŐL NYÍLÓ

Számtalan redőivel hullámzik a víz,

gondolataimmal a régi múltba visz.

Felidéz azúr tengerbe csókolt éjjelt,

szellő táncoltatott vizet, festett képet.

Megfogni nem lehet, elillan, mint pille

várnád, hogy meglegyint gurgulázó fénye,

örvénylő ereje visszahúz a mélybe

belefulladnék, a kék-fehér szívébe.

Most a mélyéből, mint megfogant varázslat

kiveti magából világát csodának,

kék rózsát hajt, növeszt vizének habjain

hogy kit megérinthet a lelkét hagyja itt.

Majd újra az örvény gyűrűjét felhúzza,

cibálja a vizet, felhőkké dagasztja,

megmosdatja arcod, letörli egészen

a múlt fájdalmait virágba enyéssze!