LOVAS ZSUZSANNA LUX - Árnyék és Fény
VallásKARÁCSONYI KÍVÁNSÁG
Szeretnék egy csendes reggelt
egy hitvesi öleléssel,
Egy jó kávét az unokámtól,
és egy jó szót
tetőled.
Csilli-villi üzletek! – legyen több,
a kevesebb!
Úgy szeretnék NEM
rohanni,
a boltokba NEM bemenni,
vacsorára veled lenni,
torta helyett kekszet enni.
Felkészülni advent-hétben,
nyugalmat adó reményben.
Nem aggódni és rohanni,
Csak
egyedül téged
VÁRNI.
Bízni a születésben,
az új életet adó hitben,
egy parányi csillagfényben,
együtt lenni
békességben.
Szólj, kérlek Jézusom! Hogy
várni téged csendben
kell,
mondd meg,
hogy nem a pompa
nem ajándék ami kell!
Ó ember! Tudd, ha kell:
lelkedet készítsd fel!
A SZERETET JÖJJÖN EL!
Zsinóron
Ahogy lelkeink összeérnek az égben,
Úgy érzem azt, amit te érzel,
A nagy bábjátékos ott fent mosolyog,
Mi tőle függünk egy vékony zsinóron.
Ima a "tökéletes" emberekért
- Beszélgetés Istennel -
Uram! Ma megbántottak engem.
Fejemre olvasták,
hogy mit mikor nem tettem meg!
Uram! - és az, aki mondta, büszkén, hetykén,
Hogy mindig befizette, elolvasta és megtette…
Uram! – az alázat hol van?
Megköszönte neked akár csak egy
„tökéletes” ember,
hogy volt ereje, ébersége,
és volt hozzá esze?
Uram! - Mi van a sok „tökéletlennel”?
Uram! – akkor mi van velem?
Mi van azokkal, akik nem
tudtak akárcsak egy más nyelvet megtanulni,
akinek nem megy a számtan,
vagy nem tudnak szépen enni,
vagy azokkal, akik nem tudnak dolgozni?
Mi van a feledékeny, de jó szívű emberrel?
Uram! Tudom, nem zsinórral mérted.
De engedd meg nekem,
- akárcsak Jóbnak, - higgyek benned,
s az igaztalan jóban.
A mérce nem embernél van,
tudom, elfogadtam.
Majd imádkozom én értük,
hogy éljenek - némi alázattal.
Uram!
Segítsd hát a sok tökéletes embert,
hogy néha érezzék
Nélküled, semmijük se lenne!
Ámen
Vannak napok
Vannak napok, amikor nem segít az Isten
Vannak napok, amikor egyedül kell lennem.
Nem is tudok mással lenni,
Még magamnak is sok vagyok!
Vannak napok mikor
Legszívesebben nem vagyok.
Idegesség árad belőlem,
Nincs egy jó szavam senkihez.
Megvallanám Istennek
Minden megtett bűnömet.
Mindegy. Isten úgy is tudja.
Csak magamat emésztem vele.
Vannak napok, mikor elfelejtem,
Nem az enyém az életem.
Elcsépelt frázis, de igaz:
Az életünk ajándék,
bár, ez nem mindig vigasz.
Advent idején
Elrejtőzöm, hogy ne lássák arcomat.
Elfordulok, mert könnyes a szemem.
Elfáradok, mert sokat akartam.
Elhagyom, hogy feléd mehessek.
Hiszem, hogy jó lesz,
hiszem, hogy segítesz,
s tudom, hogy nem vagyok egyedül.
Ki érti mi a fájdalom,
mi az, hogy anya,
ki tudja, mi a hiány,
mi az, hogy apa.
Ő tudja, milyen
egy nagy fa árnya nélkül
élni.
Ő tudja, milyen a magány.
Szerelmem!
Istenem!
Hallgasd meg szavam!
Várj rám – zaklatott szívűre,
hívj el engem – a forrófejűt.
S úgy szeress,
ahogy ember nem képes
szeretni,
hogy édes legyen minden keserű.
Várok.
Mit is tehetnék mást – advent idején!
Várok és bízom, hogy velem leszel
kétségeimnek éjjelén.