LOVAS ZSUZSANNA LUX - Árnyék és Fény
SzerelemPárbeszéd
Ádám
Tavasz volt, szép, virágos tavasz,Szellő lebegtette meg a hajad,Olyan voltál, mint egy látomásS tudtam, te vagy a végső állomás.ÉvaTavasz volt, szép, virágos tavasz,De nagyon melegen sütött a nap.Futottál éppen át a téren,S már tudtam, nekem, te vagy a végzet.
ÁdámMikor én a szemedbe nézek,Álmok válnak valóra, és fények Körülfonják gyönyörű lényed.Kezed kérem kezembe - Szerelem!
ÉvaBoldog mosollyal adom kezem,Annyit kérek, ne engedd el sosem!Társad, asszonyod, csak én legyek!S társad, barátod, szeretőd - leszek!
Ádám és ÉvaSemmit nem ígérek, de mindent megteszek!Senkire nem hallgatok, csak a szívemre!Áldott az Isten, hogy egymásra találtunk,Egy életen át - mi egymás mellet állunk.
Valaki erre járt
Valaki erre járt, hogy mikor? Nem tudom.
Olyan régen volt már, ma már csak álmodom.Arany-narancs sugárban fürdőzik a táj,Simogatja szellő, szétosztja varázsát.Valaki erre járt, itt hagyta illatát,Erdő friss leheletével csókolta át,Szerelmes színeivel szőtte rá magátA karcsú hídra, amely kacéran áll, vár...
Valaki erre járt, most változik a fényÁtírja a táj "régen volt" történetét,Őrzik a fák még, elmesélik dallamátVíztükrén játszadozó huncut mámorát.
Valaki erre járt, - talán éppen csak én -Szerettelek egykor, és te is szerettél.Együtt jártunk itt, egy csónakkal délutánA híd alatt eveztünk a napfényen át.
Ha lefekszem este és rólad álmodom,E mesés folyópartján újból rád vágyom,Te fogod át karcsú derekam, vigyázolReám, nehogy megfázzak. Bódítasz, mondod:
"Ne félj kedvesem, nélküled az életemNem kell, csak veled létezem. Én édesem!"Aztán a reggel újra csupa fény. Vakít.Felébredek, és magányom kijózanít...
Őszi nosztalgia
Látod, kedvesem a tavat?
Csónakunk lágyan elringat.Emlékek sora tör elő,Mikor is volt az "azelőtt"?Számolni már ugyan minek?A szép hogy itt voltam, -veled!A tó parton emlékeink,A vízen vadkacsák - megint.
Lombjukban elrejtik a fák,Szerelmünk néhány szép szavát.Ifjú a szívünk, hallja már,Régi táncaink dallamát.
Itt ringattuk el gyermekünk,Kacsákat néztünk mind, együtt,Volt néhány kis papír hajóUtazott bennük száz kalóz!
Szépnek látlak és szeretlek!Mosolyod fénylő nap nekem!Életünk boldog ladikjánEvezz velem, száz élten át!
Pergő őszi levél...
Pergő őszi levél
Hullik le a fáról.Hideg szelek fújnakJön az őszi zápor.Fújjatok csak szelekZuhogjon a záporDe az én lelkemben,Meleg dallam szálldos.A fejemre lassanFehér koronát hozAz idő szolgájaBizony csak leláncol.Leláncolja testem,Hull az őszi zápor,Fehér hajú asszonyLesz az ifjú lányból.
Pedig a lelkembenJátszanak a fényekMinden szép napomonMás szerelmek jönnekJönnek új szerelmek,Versben és zenében,Megszépül a világSzépülnek a fények.
Hiába is várnámKezed a kezembeHiába is kérnémMaradj itt örökreMajd ha egyszer véglegMinden fa csupasz leszAkkor lesz csak örökŐsz a szíveinkben.
Őszi színpompábanJátszadozó fényekHűs szellőt forgatóTáncoló levélen.Táncoló levélenCsillanó eső cseppArcomról lepergőKönnyes szép emlékek...
Egynyári virág
Ma lehajlott hozzám egy kis virág
Ma lehullott vállamra egy falevél,
Tegnap még tűzött a napsugár
De ma már érzem, hogy elmentél.
Elvitt magával a nyári szél,
Forgó, kavargó porfelhő –
Szememet maró homokszem,
Szívemet tépázó szép idő.
Zörgő lehulló ősz-levél
Papíron sercegő tinta-toll
Búcsúzunk egymástól te meg én
Őszbe fordult minden csók.
Lassan lépdelsz, elhagysz, mi fáj,
Színesbe öltözött az őszi táj…
Véget ért a nyár, a szerelem,
Egy „percig” tartott, - de elhittem.
Egynyári virág, ez voltam neked,
Letépted illatra kész lelkemet.
A füvön fekszem, és élvezem még
Áldott melegét a nyárvégi napnak,
Azután végleg Téged –elhagylak, elfelejtelek…