LOVAS ZSUZSANNA LUX - Árnyék és Fény

MÁRIA-MAGDALÉNA VALLOMÁSA

Mikor elhallgatnak a harangok,

a hűvös szél arcomba mardos,

lenge ruhám tépi a bokor

és mégis megyek, mert utam

komor,

mert úgy döntöttem

utánad megyek,

"kereszted" vállamra veszem,

sebeid testemen hordozom -

pedig csak egy gyenge nő vagyok.

Alázattal hajtom meg fejem,

az ellenségért imát rebegek,

lila orgona bódító illatát

magamra öntöm, 

mint várva várt csodát...

Ezüstfámról fonok koronát,

magamra öltöm vérvörös ruhám,

s büszkén, nemesen, fennen viselem

a Mária-Magdaléna "ajándék" nevet.

Az élet sokszor gyötörte testemet,

szerelmet adott, és ezer küzdelmet,

bűnben éltem, veled és nélküled

majd lábadhoz borultam,

Megváltó Istenem!

Lábadhoz borultam mikor nem látta

senki sem,

imámban suttogtam szerelmes neved,

s ha ember-szerelemben boldogságra

leltem,

áldottam neved, éltem, és szerettem.

Ha magányban éltem, keserű vágyban

és esténként forró testem

kihűlt az ágyban,

tükrömbe néztem, Téged láttalak,

imádkoztam, hogy átsegíts a mába.

Bűnös minden asszony ha szeret,

ha nem,

kacér vállán mégis száz terhet cipel,

gyermek-betegség, fájó éjszakák,

csillagos égből ránk hulló hideg

szívtelen világ...

Kezemen viselem Isten sebeit,

hátamon érzem korbács ütéseit,

terhét viselem életem során,

s minden vércseppből fakad 

száz virág!

Tudom Uram, te nem hagysz el sosem,

megbocsájtottad már rég a bűnömet,

amit lelkemben hordok, 

amely nem ereszt,

oldozz fel Jézus!

Adj új életet!

Mint bűnös nő - ki áll a világgal szemben -

úgy nézek boldogan most a Te szemedbe,

Te egyetlen vagy ki magadhoz veszel

"ha Isten velem, ki lehet ellenem?"

Ma még itt vagyok, s a teremtett világ

csodáit ontja, tavasz hoz csodát,

Húsvét van, s én csak rád gondolok,

szerelmes Jézus - áldom holnapom!

Szeretlek heves őrült diadalban

Szólítgatlak hangos harsány kacajjal,

Bolondos bájban, bánatban, örömben

Tűztáncot járok kék-sárga köntösben.

Hűs erdő mélyén fagyos fák törzsében

Ágas-bogas lombok fájó görcsében

Magamhoz láncollak, reggeli fényben

Égetni akarlak a Nap tüzében!

Fanyar mosollyal maszkom rejtekében

A fák árnyékában szenved szerelmem.

Ledobom arcom, lábad elé teszem,

Fekete lelkemmel vezeklem csendben.

Dobpergető táncban vergődik lényem,

Vonagló tested a karomba tér meg.

Pörög a nagy erdő, kék-folyó partján,

Démon zene szól - boszorkány szombatján.

Kopár hegyek mélyén, sziklák barlangján,

Kövek gördülnek fekete ég alján.

Fénytelen éjjelen, kék fellegekkel,

Reád borulok fekete lelkemmel...

Tőrként járta át a szívem
Minden kimondott gondolat
De legjobban mégis az fájt,
Ami kimondatlan maradt.


Benned éltem, te énbennem,
Kotta voltam, te dallamom,
Szín voltam a festményedben
S táncoltunk vörös alkonyon.


Majd lettél jég a forró nyárban,
Szavamtól elfordult fejed,
Én minden este reád vártam,
Te széttépted fényképemet.


Többé látni se akartál,
- rád tört egy újabb szerelem -
Én kérdeztem, Te tagadtál,
Majd elhagytál, szép csendesen.


Szívfacsaró, bús dallammal,
Néhány hang a hamis zongorán...
Száraz, kék-rózsacsokorral

Én emlékszem még ma is rád...

-a szív dala-

Szeretlek minden éjszakán,

Hajnali fények hullámán,

Szeretlek bódult mámorral

Ezernyi mézédes csókkal.

Szeretlek s mindig féltelek,

Aggódva fogom meg kezed,

Aggódva nézem szép szemed,

Téged a szél se érintsen!

Vigyázom óvatos lépted,

Várom, hogy énekelj nékem,

Mozdulj felém én-kedvesem,

Borítson el a szerelem!

Lehet, hogy egyszer majd, talán,

A bánat rád és rám talál,

De én még itt leszek neked

És fogom szorosan kezed...

Lehet, hogy egyszer, majd, talán,

Meglátogat egy régi vágy,

De kérlek, állj te mellettem,

Ölelj át forrón, s csak szeress!

Lehet, hogy egyszer majd, talán,

Az idő ránk nyomja fogát,

Lassulnak majd a lépteink,

S elhagyjuk forró vágyaink...

Ezer éjjen és napon át,

Egy egész hosszú élten át,

A hangod nekem üzenjen

A szemed reám nevessen...

Minden, mit látok és érzek,

Minden mi vagyok és leszek,

Minden mi jön és még jöhet

Veled éljem, s te éld velem...