LOVAS ZSUZSANNA LUX - Árnyék és Fény

Bús szívemben lelked hordozom,

minden lélegzetem néked átadom,

szomjad oltom, karod oltalom -

szeretőd vagyok, múzsád és asszonyod.

Időnk pereg, gyémánt kis kristály,

madárkád repül feléd az éjjen át,

kapaszkodom beléd, szürkécske,

kis veréb, fényben fürdess, és nem téphet

egymástól semmi se szét. Ringass

karodban, mellkasod sóhaján altass, 

fáradtan ne lásson senki más!

Gyengéd ölelésem érted vágyódás

ragaszkodom hozzád, ölelj át!

Én már sejtembe fogadtam lényedet

bőröm alá bújtattam képedet,

búban, bánatban én mind veled vagyok.

Hangom rezgésében szívemet adom!

ott ahol az árnyak járnak

s nincs vidámsága a nyárnak

ahol kövön koppan a hang

ahol minden nap csak a jaj

ahol süvölt a bántó szél

 - elhagyatottan várlak én...

zizeg a fa csupasz ága

varangy brekeg a virág árva

éltem tudatlan boldog magányban

nem gondoltam a jövőre

nem vártam hogy a szellő simogassa

az arcom

színét vesztett homályban

a szürke hét szürke kabátjában

aztán jöttél és megismertelek

mellkasomban dobbant

rég megdermedt szívem

melegség öntött el

vágyak keltek életre

és vártam

és vártam

és maradt a szürke homály

de te nem voltál

én mégis köszönöm

hogy újra éltem régi örömöm

hogy megtudtam 

van még dobbanása szívemnek

s vért pumpált testembe

ha leszel ha nem

újra élek

ott ahol az árnyak járnak 

lett vidámsága a nyárnak

ahol kövön koppan a hang

ott minden nap halkan hallak

hol tangó táncot jár a szél

 - mindent feledve - várok én...

Lehet, hogy csak egy pillanat,

de ez a pillanat örök.

S ahogy a felhők ballagnak

a magasra nőtt fák fölött

lassan az álmom megszövöm.

Ahogy átölel két karod

s csókot hint rám az alkonyat

várj, öröm vagy, fel sem fogom,

csak kérlek ne törd össze majd

lassan szövődő álmomat.

Megláttalak és ennyi volt

rózsaszínű lett a világ.

Hagyva minden konvenciót

átlényegült a csók, a vágy.

Egy álmodott találkozás...

FELHŐDÍVÁNY

Ma még a sárga ég alján világít a Hold

párnája nyugodt, vigyázó, ringató.

Mint üveggyöngyök úgy hullnak reám puha

esőcseppjei, mint vízben a kékítő,

úgy oldódnak fel az éjben szívem vágyai.

Ringató mesékben ha hinni tudnék még,

vigyázó lépteimmel feléd indulnék.

Biztonságban bekuckóznék karjaid közé,

ha ringató meséidben hinni tudnék még.

Holdvilág mutass utat, őt merre lelem?

Párnája én legyek, ölembe rejtsem el!

Szerelmem ringassa, s ölelő karom,

felhődívány álomképben látni, őt akarom!

Mélység, mely alatta hív, és visszahúz

Földi létünkből egy más világba jut.

Ó ne engedd, hogy a szellő bumfordi dalát

bánat ének kövesse, s ne várja nászi ágy!

Álomképem add jutalmul, s játssz kicsit velem!

Felhődívány legyen most már az én lakhelyem!

A város végre lélegezni kezd,

Az eső elállt, friss most minden.

Az ablakban vagyok, rád gondolok,

Merre járhatsz most, én nem tudom.

Az oltáron elhervadt a virág,

A násznép lassan oszlik már,

Hangosan sírtam, bár nem tudom,

Miért könnyeztem? Fel sem fogom.

Elhagytál épp most, és éppen ma,

Nem szóltál előre, és én sírtam.

Az ég is rám borult és könnyezett,

De már elmúlt! Ahogy te - belőlem!