LOVAS ZSUZSANNA LUX - Árnyék és Fény
GyerekeknekFelfedezés
Anyám mondta: Tanulj gyermekem,
Jó életed, csak diplomával lesz!
Értelmes és jó munkád így lehet,
Vezető állásba is akkor kerülhetsz!
Megjegyeztem, s írtam, olvastam,
A házi feladatot rendszerint megírtam.
Aztán egy napon – a tükör előtt állva,
Úgy döntöttem, megszerzem majd a diplomámat.
Minek él az olyan, ki nem ment főiskolára? –
Tettem fel a kérdést, s a tükröm megfelelt:
Apád villanyszerelő, anyádnak szakmája sincsen,
Minek él az olyan, kinek nincs érettségije?
Meredten álltam, s néztem másomat –
Hogy lehet, hogy árnyam sokkal okosabb?
Miért tanított olyanra anyám,
Amellyel bánatát zúdította rám…
Miből gondolta, hogy akkor boldog leszek,
Ha iskolák garmada adja életem?
Ha vizsgák sűrű sora vár majd még reám,
S megaláztatások, s könnyek sora tán…
Szakmáról nem is beszéltünk, csak a diploma…
S ha varrónő – nem elég! – kell a diploma!
Divat, fény, kifutó, és a szép ruhák…
De engem nem vonzott, másra vágytam már!
Aztán felnőtt lettem, s fordult a kocka.
Ha iskolába készültem – megakadályozta!
Megnehezítette most Ő a tanulást,
Végképp nem értettem most már az anyám…
Gyereknevelés, munka és a háztartás,
Ez lett a részem – más ne várjon rád!
Adtak tanácsot, hogy mit mikor, s hogyan kell…
Család mellett tanulni – azt nem is érdemes!
Mit tehettem volna, a szakma mi várt rám -
Nem végezhettem, csak - ha volt diplomám…
Az, ami hívott, vonzott és kellett,
Diplomával végezhető – nem mondom kétszer.
Tanultam, tanultam - és igen a család,
Azt is elláttam, számíthattak rám!
Végül lett diplomám, de csak annyit ér,
Amennyire vágytam, hogy taníthassak én.
Azóta is várom, hogy egyszer megértsem,
Szülő a gyermekével ilyet miért tesz?
Elfojtott vágyaival miért ruházza fel?
Kudarcos életét reá vetítve…
Add tovább! Boldog embert nevelj!
Nem csak diplomával ember az ember!
Minden szakma szép, és boldoggá tehet,
Ha szereted és akarod, - mindegy mi, – csak tedd!
Búcsú a tanítványtól...
Amikor először léptél be az ajtón,
Arcod magán viselte baba vonásaidat,
Bohókás, néha félszeg volt a hangod,
És vártad délutánonként az anyudat.
A következő évben már bátrabban lépdeltél,
Néha már volt olyan amit "nem lehet",
A verseket legtöbbször megtanultad,
De még engedted, hogy megfogjam kezed.
Aztán teltek, múltak az évek,
Több és több embert ismertél már meg,
De ha elestél felfelé a lépcsőn,
Még engedted, hogy letöröljem a könnyedet.
Majd egy-két év, és elhagytad az "alsót",
Vártak rád a felsős tantermek,
Új tanárok, újabb osztálytársak,
És egyre több tantárgyat vettél fel.
Ma már nincs meg régi baba-arcod,
Ífjú ember lettél, egyre eszesebb,
Bár néha fricskát tartasz a zsebedben,
Felnőttet és gyermeket nem kímélsz vele.
Már nem a kőbe vered be a térded,
Sérüléseket azért még szerzel,
Már nem elég egy ragtapasz sebedre,
Tini korod lélekben szenved...
Hisz sokszor úgy érzed a világ ellened van,
Szinte soha senki nem ért meg...
De vigasztaljon az a tudat,
Tinédzser csak tíz évig leszel.
Aztán lassan már nem lesz nyurga a karod,
Szebb lesz lépted, változik hangod,
Lelki sebeidet kincsként hordozod,
...és belátod, fölnőni, mégis jó dolog.
Ma még kábultan állsz,
És sokmindent nem értesz.
Lázadóznál, de még nem mered.
- Tizennégy év nem elég mindenre, -
változik életed, - és most menned kell!
Elhagyod az "otthoni fészket",
Mi nem más, mint az iskola.
Az, ahol első lépéseid tetted,
S most irány mutat, indulj csak tova...
Szeretetem bizton elkísér,
Bár te biztos elfeledsz.
Nekem évekig a szívem része voltál...
... és úgy mondtam rólad: gyermekem.
Nem, ne hidd, hogy nem tudtam végig,
Nem vagyok szüléd, - csak felelek érted,
Csak az vagyok, aki kíváncsin figyelte -
Mivé válik egy piciny gyermek...
Szüleiddel karöltve (vagy ellen),
Neveltelek, és féltettelek...
... miközben pontosan tudtam,
Csak lábjegyzet leszek - vagy még az sem -
életedben - talán, majd
egyszer....
Tedd össze a kezed!
Most már tedd össze két kezed,
Nincs már vita,
csak egy ölelés,
egy-két jó szó még belefér.
Csillagos az éjszaka,
aludj el már jó fiam,
álmodj szépet, mi vár reád,
imával hozz jó éjszakát!
Haiku állatok
A zsiráf nyaka
keskeny, hosszú és foltos
így eszik lombot.
Szürke elefánt
Nem mászik meg eperfát
Ormányával bánt.
Foltos párduc jön
Nyújtott testtel ugrik már
Felfogta egy rönk.
Majom farkával
Egyik ágról másikra
Ugrik és makog.
Oroszlán rázza
Fejét, farkát csóválja,
Prédájára vár.
Sün a bokorban
Gömbölyödik és bújik
Felette kuvik.
Fa tetején áll
Éjjel a füles bagoly, -
Hopp! Ez nyuszi volt!
Értem
(villám)
Ahogy reggelihez felemeltem a villám,
hogy elfogyasszam a rántottát,
Belém hasított a felismerés,
mint egy villám,
hogy holnapra nem lesz fedelem.
Elárverezik a villám, mert adóságom
lett nekem,
elhagyott a Vill, ám, ha tudna
most segítene.
De nem tud, mert agyonütötte
egy villám,
a temetésre ráment mindenem,
- s ahogy rájöttem erre, a
villám feltörte a tenyerem.
(értem)
Értem, hogy mi az olvadás,
értem mondta a tanár újra el,
S ezzel értem el, hogy Józsi
végre észrevett.
Értem, s már nem vagyok
buta gyerek,
értem állt meg a busz a sarkon,
különben nem értem volna el.
(teremtés)
Isten teremt és a teremtés
maga egy csoda!
A terem T, és én nem
találtam meg soha.
Terem a fa és gyümölcsét ontja
teremt és,
bűnös a gondolat.
(ínszakadtáig)
- Mi történ ma te veled?
Formázott lett a kezed?
- Igen, mert lett egy
részlegess ínszakadásom
s így a kezem...
- Részeges lett a kezed?
- Részleges, ha mondom, részleges...
- Értem, értem,
részletre vetted rá a kereted,
mert részegen lett részleges
és nem fizeti a részeget...
- Elég volt, ne részletezd!
Így is fáj a két kezem, mert...
- Ne legyél, hát részeges!
folyt. köv.