LOVAS ZSUZSANNA LUX - Árnyék és Fény

Lelki szegények

Boldogok a lelki szegények

mondja nékünk az Úr

és mi soha nem értjük 

mitől boldog a balga 

bús szegény ember 

aki küzd vadul

mitől lesz boldog kinek nem jut

csak a barna föld sara

aki nem találja 

ki lehet önmaga

mitől élvezi majd az életet szépnek 

kinek sarkában a fájdalom lépdel 

konok fájdalmát le se teszi 

éjszakára talán őt elengedi

s majd újra imára kulcsolja kezét

de nem tudja napja mennyit ér

és mégis ő hordozza a titkot magát 

mibe belefájdul a hitetlen világ 

mert csak nézi de nem érti meg

bolond - gondolja

majd tovább siet

pedig többet tud mint korántsem

sejtenéd

nála a titok mert elfogadta

földi életét

s a földnek nem sarát látja

látja benne a csodát 

érzi hogy miből nő ki a virág

és a hatalmas ezredéves fák

látja a föld sarában felnőni a gyermeket 

kiért anyáknak imája zengedez

és valóban boldog hisz övé a hite

tengerben úszó halak és a gerlice

minden övé és így nem kell más neki

mert megtanulta már boldoggá ez teszi

zenél neki bokorban a madár

szellő sípját fújja levelén rezeg a hárs

nem kíván többet csak mi övé lehet

s lelkében pillangók repdesnek

lelki szegény mind ki tudja jól

pitypangnyi életünk  valahol

lebeg a létezés szellemsíkján át

gazdaggá teszi a szeretet-láng

ki mindent megkap de lelkében 

kárt vallott

lehet bárhol de tudja jól

megnyeri tán a világ kincseit

s elveszíti szíve színeit

boldog tehát ki nagyra sose vágy

nem vonzza ábrándokból szőtt

hártyafalú vár

ki magáénak tudja szerelmét gyermekét

Istennek ajánlva lelkét és kezét...

Emeld a töködet Julcsa!

Ez a boldogságunk kulcsa!

Nagy töködet ne ráncigáld!

Emeld fel, mint gumilabdát!

S ha már ennyit tökölődtél,

Töltsünk meg egy üres bögrét,

Tegyünk bele tökszirupot,

Igyunk egyet, kis huncutom!

Ma lesz tökünk nekünk bőven,

Szüretelünk, kell jövőre!

Tökéletes lesz a jövőnk!

Sárguló szép tökünk megnőtt!

Fáradt vagyok szeretni

enni inni létezni

fáradt vagyok aludni 

fáradt vagyok felkelni

zúg a fejem

forog a világ

elszökik a padló

fejre áll az ágy

kopog a fejem

bizsereg a láb

fáradt vagyok félni

fáj a nagy világ

fáradt vagyok örülni

vigyorog a kár

varjak repdesése

halál kör vár rám

kopár egyszínű

a golgotavirág

megszürkült számomra

a zöldülő faág

elfáradtam hinni

fáj az imádság

poklom lelem fejemben

rám rivall a tán

elnyűtt a testem

szavad a bánt

ne mond semmit ma holnap

agyam lüktet 

hát

segíts

segíts

fáj!

Add ide a labdát pajkos kis kutyám!

Ha megtartod, bíz - nem játszhatunk tovább!

Pedig jó játék, - bár lassan véget ér,

Újra eldobom majd, ha kezem elér.

A leány a labdát, sose éri el, 

A kutya csak ül, és meredten éber.

Az utcán mindenki reájuk figyel

Napos délelőtt, és havas éjjelen.

Körülöttük már nem múlik az idő,

Az óra ketyeghet, a szél süvítő.

A boldog játékosság pillanata

Megkövülten ül a fa árnya alatt...