LOVAS ZSUZSANNA LUX - Árnyék és Fény

Az enyém vagy április,  

- bár nem csak az enyém-
de olyan vagy, amilyen vagyok én.


Bolondnak mondanak,
pedig csak játszanál,
mindennel, mit Isten felkínál.


Ha a nap süt, könnyezik szemed,
Ha ez eső esik, fázik a szerelem.
Ha szél fúj, dörgeti ablakod,
Ha a hó esik, fehér a hajnaod.


Táncot jár, bizonytalan csoda,
Huncut mosolyát megosztja, noha
Titkon még ölelkezni is tanít,
Fényével  bizony sokszor fukarkodik.


Majd gondol egyet, s szellővel énekel,
Dudol, dalol, jó kedved hozza el.
Majd durcás gyermekként csendben marad,
De tudjuk nagyon jól, holnap erőre kap.


Szeresd hát őt, szeresd az áprilist!
Ajándékodul -  bimbóit bontja ki.
Nincs másik hónap, mely ennyit adni tud,
Isten őt adta, bolondos hónapul.

Új élet egy tojásba rejtve, 

A mélygarázsban nincs olyan hideg,

Mint fent, az áruház előtt.

Az autó megáll, és lassan

Topogó léptekkel, halkszóval

Közelít egy fiatal idegen.

Kabátja nincs, én közelebb intem,

Nem hallom jól mit messzebbről szól,

Mosolyogva egyet lép közelebb,

És lehajtott fejjel, hozzám szól:

„Ne haragudjon, de nagyon éhes vagyok,

Nem tudna segíteni egy kicsit nekem?

Ez nekem is nagyon kellemetlen,

Higgye el, kérem, higgye el!

Csak nagyon éhes vagyok…”

-          közben fázósan topog,

Kék tréningpulóvert visel,

Kabátot nem,

S látszik rajta, nagyon zavaros,

Mert nem szokta még meg,

Hogy neki kérni kell.

Pár forint, mit kezébe tettem,

S egy jó szó: Isten segítse meg!

„Rám férne, igen csak rám férne!

Köszönöm.” – s már el is sietett.

Az unokám kíváncsian kérdezte:

„Mama! Mit adtál a bácsi kezibe?”

-          Pénzt, hogy enni tudjon.

-          Miért egy garasa sincsen?

Nincs kicsim, nincsen semmije.

Ahogy beléptünk az áruházba,

Mosolygós, zavart arca

Könnyel áztatta szívem,

Egy kaláccsal többet vettem,

Hogy ha látom, kezébe tegyem.

A parkolóba szemem még kereste,

A kabát nélküli mosolygós fiatalt,

Ki kérni szégyellt, és eltűnt,

Mint sötétben az éjszaka.

Aztán a csöpp kéz, mely kezemet fogta,

Megkocogtatta lelkem ablakát,

A féltés, hogy egyszer ő fog  így kérni…

Mert sajnos nem tudni mit hoz a világ!

Isten segítse meg! – jutott még eszembe,

S hogy Isten rajtunk keresztül segít,

De ha a mi szívünk kemény kőszikla lesz,

És nem követjük Isten útjait,

Akkor hiába a jó szó és indulat,

-          akkor megfagynak mind a mosolyaink!

A zsiráf nyaka

keskeny, hosszú és foltos

így eszik lombot.

Szürke elefánt

Nem mászik meg eperfát

Ormányával bánt.

Foltos párduc jön

Nyújtott testtel ugrik már

Felfogta egy rönk.

Majom farkával

Egyik ágról másikra

Ugrik és makog.

Oroszlán rázza

Fejét, farkát csóválja,

Prédájára vár.

Sün a bokorban

Gömbölyödik és bújik

Felette kuvik.

Fa tetején áll

Éjjel a füles bagoly, -

Hopp! Ez nyuszi volt!

Ahogy a forró vasaló simogatja a ruhát,

Úgy vágyom kezed érintésére,

Alakomon át.

Ahogy a port törli le a prakker,

Úgy hull le a rég, amit a pókhálója

Rátett.

Ahogy a forró víz gőzölögve száll,

Leveskockád illatozva áll,

Bögréd leszek, oltom szomjadat,

Étked leszek, adom combomat,

Csibefalatommal kínálom magam,

Tányérodra téve, eltévedt vágyamat.

Azt se bánom, ha főztöm ízletes,

Kinyalhatod a tányérom, nekem.

Remélem jó lesz ez Neked,

Mindaddig, amíg kötényt viselek…