LOVAS ZSUZSANNA LUX - Árnyék és Fény
EgyébJelenéseim
Nem tudom megrettenjek-e
Álmaim fura képein - Nem tudom, ismeretlennekFogadjam-e érzéseim?Az idő lassan lepereg,A tengeren vitorlát bontA hideg zord, elepedek,Arcodnak vonalát vágyom
S tudom ablakon áttekint -Gőz vagy felhő, s Ő rám tekint...Kavargó, forrongó agyamHordozza a mosolytalant...
Talán őrült kábulatbanTalán örök ámulatban -De határtalan világbanLebegek, fájok, virágban.
Vedd le végre kalapodat,Hajtsd meg előttem magadat...Utazz a felhőkben, vágybanLépj elő, harapj almádba!
S ha elért a végső álom,- a fogadást én majd állom -S te imádkozz, mert más út nincs,Reméld, hogy Isten ránk tekint.
A búcsú percei
Máris menned kell? - kérdi az öreg úr.
- Igen kedvesem, már muszáj.
Mikor jössz vissza? - kérdi az öreg úr.
- Tudod, kedves, az unokák...
Tudom, tudom én. - mondja az öreg úr,
De már nem hallja válaszát,
Ráncos, hunyorgó szemébe könny csordul,
S "már" várja vissza asszonyát.
Az idős asszony még visszamosolyog,
Hátha elűzi bánatát.
Kalapja fején, alatta kontyot hord,
Mint angyal, ezüst glóriát.
Akkor, most megyek. - mondja az öreg úr,
- Hát csak indulj, de jól vigyázz!
Ne fél,vigyázok. - mondja az öreg úr,
S megemeli a kalapját.
A vonat lassan indulni kész, gőz száll,
Minden utas beszállt. Egy perc
S a paripa mozdul, - az idő megállt...
Majd kezdődik az utazás...
Gyászollak
Gyászollak ahogy visszanézek,
Engem nem köt már a Földi lét -
Vigyázz magadra, én szeretlek,
Testtelenül élek angyalként...
Könnyeid gyöngyként peregnek le
Hozzám sóhajod hozza a szél,
Te ne gyászolj, te még ott lent élj!
Én már mosolygok Isten ölén...
Párbeszéd
Ádám
Tavasz volt, szép, virágos tavasz,Szellő lebegtette meg a hajad,Olyan voltál, mint egy látomásS tudtam, te vagy a végső állomás.ÉvaTavasz volt, szép, virágos tavasz,De nagyon melegen sütött a nap.Futottál éppen át a téren,S már tudtam, nekem, te vagy a végzet.
ÁdámMikor én a szemedbe nézek,Álmok válnak valóra, és fények Körülfonják gyönyörű lényed.Kezed kérem kezembe - Szerelem!
ÉvaBoldog mosollyal adom kezem,Annyit kérek, ne engedd el sosem!Társad, asszonyod, csak én legyek!S társad, barátod, szeretőd - leszek!
Ádám és ÉvaSemmit nem ígérek, de mindent megteszek!Senkire nem hallgatok, csak a szívemre!Áldott az Isten, hogy egymásra találtunk,Egy életen át - mi egymás mellet állunk.
De ma még...
Üzen az Ősz a Télnek: Ne siess!
Fényeim ragyognak a kék égen,
Várhatsz, még nem adom át a helyem!
Ha majd elmentem, te következel.
Aranyba öltözött a templom is
Sárga a fű, és a fák ágai,
A kis patak mormol még szép mesét,
Kanyarogva fut a falu szélén.
Még nyílik a kis "gondolj-rám" virág,
Vöröslik az ég majd bíborra vált,
Játszik a szellő, elbúvik a nap,
Sejtelmesen kacsint az alkonyat.
A Tél lassan mégis megérkezik,
Hűs csókjával a fára jeget int,
Az megborzong, levele elszalad...
Az Ősz most már sokáig nem marad.
Kalapot emel, és eltávozik.
A Tél holnap már megmutatkozik,
De ma még - csodálja mit az Ősz itt hagyott.
S vidám mosollyal hoz majd száz fagyot...