Igen, megcsaltalak

Mindent észrevettél otthon,

rendet, rendetlenséget,

hogy mit veszek a boltból,

csak engem nem vettél észre.

 

Te csak feküdtél az ágyon,

még a vizet is én vittem neked.

Éjjel hangosan horkoltál, -

Melletted feküdtem!

 

Simogattam a vállad,

és ha felkeltettelek,

csalódottan szóltál:

„Már megint mi kell?”

 

Pedig szép voltam, és fiatal.

A mellem duzzadt és feszes,

S te mégis a tv-t választottad,

nem foglalkoztál velem.

 

Amikor végre észrevettem,

hogy én is nő vagyok,

te megsértődtél érte,

és azt mondtad rossz vagyok.

 

Én kiléptem szobánkból,

s beléptem nélküled

egy csak engem imádó

rám vágyó férfihez.

 

Így becstelen nő lettem,

s te a becsület szentje.

Igen, megcsaltalak téged,

-          de te űztél el engem.

 

Csak észrevettem végre,

amire addig nem is figyeltem,

hogy van, aki engem akar,

Aki engem szeretne.

 

De mire én ide eljutottam,

te már nem voltál velem.

Ott volt neked a videó,

s a mindig új filmek.

 

Bár még mellettem horkoltál,

az ebédet eléd én tettem,

de már olyan messze voltál

mint én tőled sosem.

 

Én mentem el,

       de hagytál el!

           Én lettem a bűnös,

                  te pedig a szent!

 

Isten bocsásson meg, mind a kettőnknek!